veroniq - 2017.05.07. 18:48
Rovatunk támogatója a PURINA Takarmányáruház- Abony- Meglehetősen nehéz szavakat találni arra, amit a képen látunk. Olvasónk levelét teszem közzé: Szia! A segítségedet szeretném kérni, Neked úgyis sok olyan kontaktod van, akik tudnak segíteni ennek a szerencsétlen 1 év körüli kutyának! Itt van a kép a kutyáról, szegény el van zárva a padlásra, ézlen szomjan, a cserepet már ő bontotta meg, hogy kilásson.
A Bihari Színkör darabja ezúttal egy négy szereplős bohózat, középpontjában két házaspárral, amelynek tagjai egy sértett, féltékeny autószerelő (Knerczer Ákos), egy túlontúl precíz tanár (Jandácsik Pál), egy álmodozó üzletvezetőnő (Fajka Zsanett) és egy unatkozó háziasszony (Bálint-Bóta Júlia).
veroniq - 2017.05.05. 14:41
Olvasónk elmondta, hogy levelet kapott a TELEKOM-tól, holott ő soha nem volt ugyan a cég ügyfele, de ennek ellenére kapott e mailben egy hivatalosnak tűnő értesítőt és fizetési felszólítót. Kérték, hogy tartozását azonnal rendezte. A tettesek felhasználták a vállalkozás logoját is, és adtak egy linket, ahol fizetni kellett volna.
Kedves, fiatal Olvasónk írja: Jó estét! Elnézést a zavarásért, de láttam, hogy sok ilyen közterületi dolgot tesz közzé, és ez elég szembetűnő volt számomra. Mentem haza zeneiskolából, és mindig szép látványt nyújtott a virágzó aranyeső a strand előtt, de ma kiszedték.
Törtel és Abony között félúton gyakori látvány az amit itt mutatok. Birkák vonulnak át az úton, pontosabban nem át, hanem hosszasan az úttest felén. Már megszokták a gépjárműveket, lehúzódnak.
Jandácsik Pál Állatok maszkabálja könyve is a Libri Aranykönyv jelöltei között van. A több fordulós, országos megmérettetés első köre május 2-án lezárult. A fiatal abonyi író regénye szórakoztató irodalom kategóriában 562 jelölt közül bejutott a TOP 50-be!
Minden háztartásban előbb-utóbb jelentkezik a dugulásos probléma, amelynek megszüntetése többféle módon történhet. A legegyszerűbb megoldás, ha duguláselhárítókat hívunk ki, ám ennél léteznek jóval olcsóbb módszerek is, amelyeket érdemes kipróbálni, mielőtt a telefonhoz nyúlunk.
A leggyakoribb problémák
Korábban megmutattuk Önöknek a Korona Presszónál éktelenkedő kábeldarabot, mely több Olvasónk fantáziáját is megmozgatta. Közülük egyikük leírta a történetet részletesen, mutatjuk : Az ominózus kábel először úgy lógott, hogy csak a levegőbe, nem ért le a földre. Rendszerető lévén első pillantásra az jutott az eszembe, hogy meg kellene fogni a végét és lehúzni onnan, de ugye mi van ha áramvezeték... (Ez még időben eszembe jutott.) Ezt én el is panaszoltam ennek, annak és akkor egy olyan személy aki nálam okosabb, azt mondta hogy ezt a PR-esek hagyták így, nézzek szét Abonyban, máshol is így lóg a vezeték és nem veszélyes, meg nem is ér semmit, azért hagyják így.
Olvasónk végtelenül felháborodott azon, amit a képen láthatunk, ami nem is csoda.... Ezt írja: Az útfelújításból kihagyott ház lakói ilyen időben elég érdekes módon tudják majd megközelíteni a házukat ahogy az a képen is látszik !!! Ajánljuk az illetékesek figyelmébe!
Két személygépkocsi frontálisan ütközött össze szerda reggel Cegléden, a Mizsei úton. Az ütközés következtében az egyik gépkocsi sofőrje a roncsba szorult, őt a ceglédi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények