veroniq - 2017.05.17. 10:42
Három év alatt több mint 24 millió forintot sikkasztott el egy abonyi polgármesteri hivatali dolgozó, aki ellen vádat emeltek – közölte a Pest megyei főügyész szerdán az MTI-vel.
Abból a 19 férfiből, aki leírta, hogy mitől szép számukra egy nő, egyik sem említette, hogy a hosszú szőke haj, modelltest, vagy épp az agyonsminkelt arc lenne a szépség titka. Az ő fejükben egészen más kép él a szép nőről, mint a miénkben.
A Budapest–Vác–Szob, illetve a Budapest–Monor–Cegléd–Szolnok vonalon járnak majd 2019-től a MÁV új, emeletes vonatai. Ez a két legforgalmasabb vonala a MÁV-nak, ezért itt van a legnagyobb szükség az emeletes vonatokra – jelentették be az állami vasúttársaság sajtótájékoztatóján kedden.
Rovatunk támogatója a PURINA Takarményáruház Abony- Elhíresültünk egy ebről, mely riogatta az embereket, de még a tetőre is kimászott. Az ügyet végül a MiAbonyunk segtségkérésére a Polgármesteri Hivatal, élen az aljegyzővel megoldotta. Sikertöténet. Bár sok ilyen lenne. Íme, a szoljon.hu cikke minderről:
Kóbor kutya terrorizálta hetekig az abonyi Szegfű utca lakóit, akik közül sokaknak elege lett abból, hogy nem tudnak az utcában sétálni anélkül, hogy ne érné őket attrocitás egy elszabadult ebtől. Rémálom az abonyi Szegfű utcában, fogalmazhatnának a helyiek, akiknek alaposan kijutott a kutyatámadásokból az elmúlt napokban.
Rovatunk támogatója a KLB Könyvelőiroda.- Az idén először mindenkinek elkészítette a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó-bevallás tervezetét, amit még egy hétig ellenőrizhetnek és egészíthetnek ki az adózók.
Borsányi János barátunk fantasztikus abonyi 100 Folk Celsius koncertről készült képei IDE kattintva láthatók a facebookon.
A mai napon a Bihari János Zeneiskola növendékei tanszaki hangversenyt adtak a Kultúra Házában. Polyákné Györe Éva tanárnő " gyerekei " fantasztikusat alkottak, élmény volt résztvenni a koncerten.
A pénteki 100 Folk Celsius koncert fergetegesen sikerült. Még maga az együttes is elismerősen nyilatkozott róla, ami alább olvasható. Ezt a videót az együttes tette közzé a facebook oldalán. GRATULÁLUNK a szervezőknek :) LŐVE
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények