Bizony, már 60 éve, hogy az első Fiat 500 (olaszul: Cinquecento), legurult a gyártósorról. A Nuova 500 1957 júliusában mutatkozott be, mint városi kisautó. Kedvező áron, kicsi 497 cm3-es motorjával nagy sikert aratott, kategóriájának első darabjának tartják, azaz az első valódi városi kisautónak. A Fiat 500 több kiadása is napvilágot látott 1957 és 1975 között, megjelent kétajtós szedán, kétajtós félkabrió, háromajtós kombi és háromajtós kisáru-szállító változatban is, jellemzően kis kéthengeres motorokkal felszerelve.
Visszér problémával küzd? Sokan vannak, akik érintettek a témában, és sajnos még többen, akik nem veszik észre a kezdeti, intő jeleket, melyek a visszerességre utalnak. Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, a betegség nem pusztán esztétikai problémát okoz, előrehaladott állapotban sajnos komoly következményekkel is járhat.
Az állólámpa egyetlen otthonból sem hiányozhat, hiszen funkciójának köszönhetően akkor is biztosítja a megfelelő fényviszonyokat, ha nem szeretnénk a mennyezeti lámpa kínálta lehetőségeket kihasználni. Segítségével hangulatos fények teremthetőek, mégsem érzi magát úgy az ember, hogy túl nagy a fény egy jó beszélgetéshez, vagy az ízletes vacsora elfogyasztásához.
A legendás filmszínész, Sir Roger Moore 89 éves korában elhunyt. Mindezt a család jelentette be, akik rövid üzenetben elmondták, hogy a James Bond filmek sztárja a családja körében szenderült örök nyugalomra. Forrás, folytatás, részletek IDE kattintva
HETI 2-3 NAPRA, MEGBÍZHATÓ, MUNKATÁRSAT ( szakképesítés előny)
KERESÜNK ÜZLETÜNKBE, JÚNIUSI KEZDÉSSEL!!!
ÉRDEKLŐDNI a Téglagyári Élelmiszerbolt facebook oldalának írt ÜZENETBEN, VAGY személyesen az üzletben, illetve a murzsaniki@gmail.com e-mail címen.
Minden gyerek szeretne tűzoltó lenni, a katasztrófavédelem pedig gyermeknapon lehetőséget is biztosít erre. Május utolsó vasárnapja a szervezetnél hagyományosan a gyerekekről szól, így idén is megnyílnak a tűzoltószertárak kapui 28-án, immár negyedik alkalommal.
Városi Senior Labdarúgó Bajnokság
Trans Plast és a Bármikő rangadójával indult a senior bajnokság múlt heti 4. fordulója. A két kitűnő csapat között egy különbség mutatkozott. A Bármikőnek van egy Gulyás Norbija, aki három góllal egymaga képes volt eldönteni a mérkőzést.
Cegléd külterületén is gondot okozott a kigyulladt nyárfa virága, az égő száraz aljnövényzet a szombati napon. Több helyszínen, kisebb-nagyobb területen csaptak fel a lángok, amit a ceglédi, nagykátai és a szolnoki hivatásos tűzoltók oltottak el, majd átvizsgálták a területet.
Az Ugyer dűlőben pusztító lángok egy melléképületre is átterjedtek, ami a tűz következtében leégett.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények