Olvasónk mondja, ne higgyenek a csalóknak! Megtörtént eset: Szia Veronika! Nem tudom egy cikket megér-e ami ma történt nem olyan rég velem. Miszerint rejtett számról hívott egy úriember állítása szerint a T-mobiltól mi szerint vírus került a rendszerbe és érdeklődött, hogy legutóbb mennyi számlát fizettem.
A dugattyús kompresszor jó választásnak bizonyul, ha sűrített levegőre van szükségünk, de érdemes többet tudni erről a megoldásról, ha felelős döntést szeretnénk hozni a vásárlás során.
Abonyban még mindig fogalomnak számít az a Kisbolt, mely a Kodály Zoltán úton található, és sok- sok finomsággal, remek termékekkel, igazán elérhető árakkal várja vásárlóit. Ismét ott jártunk. Kedves, figyelmes, mosolygós kiszolgálás, minden kapható itt, ami a napi háztartásba szükséges.
<
Kőröstetétlen szépséges, kis virágzó alföldi falvacska, most a település " bejáratánál " a KŐRÖSTETÉTLEN szó is fogadja már az arra járót. Vidám Napot Tetétlen! LŐVE
Szinte minden gyerek szeretne szuperhős lenni, és sokan még felnőttként is eljátszadoznak a gondolattal. Milyen lehet természetfeletti képességekkel rendelkezni, és vajon milyen képesség mellett döntenénk, ha bármit választhatnánk?
Május 22-én adják át Cegléd legnagyobb üzemcsarnokát az ipari parkban, amely az Ecseri Kft. 6,3 milliárd forintos beruházásában épült. Lapunk munkatársa lehetőséget kapott a csarnok átadás előtti bejárására, így a Ceglédi Panoráma olvasói már most bepillanthatnak a 20 ezer négyzetméteres modern gyártócsarnokba és 7 ezer négyzetméteres iroda és szociális épületekbe. Munkatársunkat Ecseri Ferenc és Kuttor György tulajdonosok kalauzolták körbe a néhány hét múlva már 600 főnek munkát adó üzemben.
Olyan (lehetőség szerint) informatikai végzettséggel rendelkező, kreatív, megbízható (elsősorban pályakezdő) személyt keresünk csapatunkba, aki jártas a weblapszerkesztésben, ismeri a webshopok rejtelmeit, szeretné tudását tovább bővíteni és egy fiatalos csapatban dolgozni.
Kiemelt feladatok: weblap szerkesztés, webshop kezelés, „social media”-val kapcsolatos feladatok ellátása
A munkából élő emberek költségvetése
A 2018-as költségvetés a munkából élők, a családok és a biztonság költségvetése. Újabb lépéseket teszünk a teljes foglalkoztatottság irányába, további támogatást adunk a családoknak, és tovább erősítjük az ország biztonságát.
veroniq - 2017.05.25. 11:19
Rovatunk támogatója a JANIK Autósiskola.- Ittas járművezetők kampányszerű bíróság elé állítása Cegléden - A Ceglédi Járási Ügyészség egy napon 21 ittas járművezetőt állított gyorsított eljárásban a Ceglédi Járásbíróság elé.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények