A képen az előző ciklus abonyi képviselő testületének aktív tagja, az Oktatási- Kultúrális és Sport Bizottság korábbi elnöke látható. Bánné Hornyik Máriát új szerepben fotóztam le. Mint a képünk is bizonyítja, Marikából ördög lett. Igaz, nem ez az új szerepe, csak a farsangi móka kedvéért vette fel szarvait. A Ceglédi Református Általános Iskola kőröstetétleni tagintézményének vezetőjeként dolgozik. Lapunk szerkesztői és olvasói nevében kívánunk Marikának további jó munkát! LŐVE

.jpg)
Az abonyi lányokat nem lehet legyőzni!
Remekeltek ismét az abonyi felnőtt kézilabdás hölgyek is. Hazai pályán győzték le a Szeghalmot az ABONETT lányai. Az ellenfél szerencsére a végére elfáradt. Igaz, hogy sok helyzetet kihagytak a csajok, de aztán a második játékrészre megtalálták a fonalat. A félidőben még az ellenfél ment kettő góllal, 10:12-vel fordultak a csapatok. A végére belendültek Brandt Tamás tanítványai és meggyőző fölénnyel hozták a két pontot. A vége 29:22 lett.

Galéria: ITT (fotó: Polyák Attila)
A kőröstetétleni általános iskolában is farsangoltak a héten. Csuda jó hangulat jellemzte az eseményt, ahol a szülők még csokiesővel is kedveskedtek a gyerekeknek. Most megmutatjuk Önöknek pár fénykép erejéig, hogy a Ceglédi Református Általános Iskola tagintézményében hogyan mulattak a nebulók. LŐVE


A bankok, az adósok és az állam között arányosan osztaná meg a bedőlő lakáshitelek költségeit Orbán Viktor, aki szerint erről "nem lesz egyszerű" megegyezni, de nem lát más megoldást. A kormányfő a Facebook-oldalán tette a bejelentést, amely változást jelent a kormány eddigi álláspontjához képest, eddig ugyanis egy úgynevezett eszközkezelő felállításával akarták rendezni a kérdést, ennek létrehozása azonban az ígéretek ellenére sem történt meg.

T. Szerkesztőség!

Az ABONETT KC női ifi csapata döcögősen bár, de legyőzte hazai pályán a Szeghalom csapatát. A félidőben 7:6 volt az állás és a végén 17:14-re siklerült hozni a meccset. Több fontos játékos is hiányzott a csapatból, Lőrinczy Zsófi porcleválása miatt könyékig gipszben nézte végig a meccset a pálya széléről. A sérülést még az előző hazai összecsapáson szedte össze. A felnőttre tartalékolták Nagy Krisztinát. Kiemelkedőt nyújtott a kapusposzton Mertlik Ildikó. Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálunk lányainknak!

Az előző éjjelen a város forgalmas részén lévő MOL kútra akartak ismeretlen tettesen betörni. Ennek érdekében mindent meg is tettek, és hátulról kibontották az épület falát. Ekkor megszólalt a riasztóberendezés szirénája és a tettesek eliszkoltak a helyszínről. A rendőr járőrök is hamarosan megérkeztek a helyszínre. A betörés ezúttal szerencsére meghiúsult.
LŐVE


Jövő ilyenkor már negyedével kevesebb tyúk termel tojást Magyarországon a mostanihoz képest, ha az Európai Unió nem hoz átmeneti szabályokat a tyúktartás 2012. január 1-jén hatályba lépő állatjóléti feltételeivel kapcsolatban - állítja a Magyar Agrárkamara
A kamara az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet: az agrárminiszterek legutóbbi, hétfői ülésén sem sikerült megállapodni a tyúktartás szabályaival kapcsolatban. 2012 januárjától ugyanis csak olyan ketrecekben lehet majd tyúkot tartani, amely megfelel a brüsszeli állatjóléti előírásoknak, és - bár Brüsszelben dolgoznak már a megoldáson - egyelőre nincs döntés arról, hogy a határidőt kitolják.
Az EU-ban 353 millió, étkezési tojást termelő tyúk van, és az európai tojás nagykereskedelmi szervezet (EUWEP) előrejelzése szerint legalább 100 millió tyúkot fognak a jogszabálynak nem megfelelő ketrecben tartani. Van azonban az EU-ban még mintegy 147 millió nyilvántartott egyéb tyúk is, amelyek egy része keltetőtojást termel, másik része ház körüli, regisztrációra nem kötelezett, ezekre nem vonatkoznak a szabályok.

Tegnap este hömpölygött az autóáradat a városban, mert egy tömegkarambol miatt beterelték Abonyba a forgalmat a négyes elkerülőről. Rendőreinket is a helyszínre vezényelték.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
