Szemtanúk elmondása szerint a képen látható típusú, mondhatni pontosan ilyen szögeket szórtak szét ismeretlen tettesek abban az utcában, ahol az egyik abonyi bűnbanda tagjai is laknak. Ellenük több ügyben is eljárás folyik, de szabadlábon vannak. Ezután lyukadt ki két kereke az abonyi járőrök autójának, és a Budapestről érkező rendőrségi mikrobusznak pedig mind a négy gumija bánta a szögezést.....
A címben szereplő költői kérdést tették fel nekem olvasóink és megkérték, hogy a mai napi állapotokat is fényképezzem meg. Zsinagóga, Abony, 2011. március 25., Gyulai iskola egyik épületének szomszédjában. Korábban már több képet feltettem a műemlékkel kapcsolatban. Akkor még nem hajlott be ilyen vészesen a tető. Hamarosan visszatérünk a problémára, bár én azt hiszem, megoldani nem tudom, csupán utolsó jajjkiáltásként jelezni mindenki felé, hogy nagy baj van.
Március 25-ével megszűnik a látogatási tilalom a ceglédi Toldy Ferenc kórházban. Influenza járvány miatt részleges látogatási tilalmat rendelt el a kórház vezetése január végén, amit február közepén több részlegre kiterjedően meg is szigorítottak. A járvány elmúltával azonban úgy döntött a kórház, hogy március 25-től újra látogathatók lesznek a korábban lezárt osztályok - közölte lapunkkal dr. Pusztai Dezső a kórház főigazgatója.
Az alábbiakban a JOBBIK helyi elnökének nyílt levele következik, melyet változtatás nélkül, teljes terjedelmében teszünk közzé, az érintett kérésének megfelelően.
Adjon az Isten!
Kedves Capricornus vagy ( Szűcs Sándor)!
Szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy téves információkra alapozva irkálod a cikkeidet, hozzászólásaidat! Lakatos Tibor sem és a Lőrinczy Veronika sem vett le a lábamról és egyikük sem állt be a Jobbikba és nem áll szándékukban! Mélyen meg vagyok döbbenve azon, hogy iskolaigazgató helyettes létedre ilyen dolgokba futsz bele! Mit tanítasz a gyerekeknek az iskolában? A gyűlöletet és az összeférhetetlenséget? Nem gondolod, hogy már túllőttetek a célon egy kicsit?
Ma reggelre Abonyban az egyik telephelyről 300 liter gázolajat tulajdonítottak el ismeretlen tettesek. Tűz is volt Abonyban az éjjel. Az egyébként nyugodalmas Újszilváson is történt rablás, egy kerékpáros volt az áldozat. Mindezt a készpénze bánta. Törtelen egy kisboltot raboltak ki. Hallgassák meg a felvételt. Részleteket egyelőre nem tudunk. LŐVE
http://vizslanaplo.blogspot.com/2011/03/ado-1-te-is-tehetsz-csodat.html
Kedves, állatbarát testvérem ajánlotta figyelmembe azt a linket, ahol a nemzeti kincsnek számító magyar vizsla kutyusok megmentésére is lehet adakozni.
Aki még nem döntött arról, hogy kinek is adja adója egy százalékát, hamarosan kénytelen lesz átgondolni, hogy mire is szánja a pénzt.
Helyi civil szervezeteknek is adhatjuk, melyek közül jó párat láthatnak a Civil Oázis menüpontban, jobbra.
Abony Város, Strandfürdő, főbejárat, 2011. március 24. Mintha megállt volna az idő. Így a retro rovatba is helyezhettem volna a képet, de nem tettem. Mert ez most látható. Nem fényképre való. Hiányzik a tábla is, és csak remélni merem, hogy azért, mert legalább az szép lesz és új. Mire jön a szezon. Szebb időket, Strand!
A település ahol már a templom csatornáit is ellopták
A lakossági fórumon Jászkarajenő széles rétege képviseltette magát, de elmondható, hogy pontosan azok nem jöttek el ide, akikkel a legtöbb gondja akad a kis alföldi település lakóinak. Főleg az idősebbek vettek részt a programon, melyet Palya István polgármester hirdetett meg. Beszámolója után a lakosság sok kérdést tett fel, sőt volt aki egyenesen a polgármester lemondását követelte volna. Íme, néhány részlet annak érdekében, hogy ízelítőt adjunk a hangulatból.
Galéria megtekintéséhez klikk IDE.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények