Kedves Olvasónk jelenti, hogy újabb öngyilkosság történt Üllő közelében. A jegypénztárosok szerint a halálra vágyók kedvenc helye az üllői állomás. Most egy 47 éves férfi vesztette életét, vélhetően szándékosan ugrott a száguldó vonat elé. Mint arról beszámoltunk tegnap is történt Üllőn, az álomáson egy ilyen eset. E miatt csak egy vágányon járnak a vonatok, ez 10-90 perces kését okoz. A héten már Kőbányán is volt egy öngyilkosság, a héten ezen a vasútvonalon ez már a harmadik.
LŐVE
Sportakrobatáink legújabb sikerei
IV. Puente Kupa
Rendhagyó módon az idén az év első versenye nem az Országos Diákolimpia lett, hanem a Vácon rendezett IV. Puente Kupa, ahol öt egységgel képviseltettük magunkat. A betegségek és a sérülések ellenére a lányok maximálisan hozták a tőlük elvárt teljesítményt!
A versenyről képek az Abony TAK honlapján láthatók!
Eredmények:
Rendet kérnek cserébe
Abony város önkormányzata múlt hó végi testületi ülésén arról döntött, hogy Abonyban is bevezetik azt, hogy megvonható lesz azoktól az átmeneti segély, akik nem tartják rendben közvetlen lakókörnyezetüket. Minderre egy közelmúltban meghozott jogszabálynak köszönhetően van lehetőség. Ettől mindenképpen azt várják a döntéshozók, hogy igényesebb utcaképek alakuljanak ki és a szomszédoknak se kelljen rettegniük azoktól, akik embermagasságú dudvákat termesztenek a kertjükben. Arról nem tudunk, hogy eddig bárkivel szemben is alkalmazták volna ezt az új rendeletet.
LŐVE
Galéria a fertelemről: ITT Fotó: a bátor LŐVE
Mint ahogyan a MiAbonyunk rádió hullámhosszán arról már hírt adtunk, Abonyban van több olyan „ lakóingatlan „ is, melyet lelaktak, tönkre tettek, szeméttel borítottak, majd ott hagytak az enyészetnek lakóik. Most egyet megmutatok Önöknek ezek közül. Elképesztő állapotok uralkodnak, az egykoron szebb napokat látott abonyi házban. A szomszédok már többször jelezték azt a település polgármesteri hivatalának, hogy tenni kellene valamit, hiszen a fertőzés veszélye is fent áll.
Törtelen teltházas falugyűlést tartottak a közelmúltban, ahol a kis település életét nagymértékben befolyásoló témákról volt szó. Godó János polgármester beszámolt az októberi választások óta eltelt időszakról. Felvázolta az önkormányzat pénzügyi helyzetét is. A község 96 milliós hitelállományt cipel magával, ami a korábbi beruházások során, valamint a TK-Víz Kft. csődbe jutása miatt halmozódott fel. Működési hitelre is szüksége van a szinten maradáshoz a törteli önkormányzatnak, mely 25 milliós keretben rendelkezésre áll. A takarékossági intézkedések megtörténtek, végre hajtásuk folyamatos.
Kérdezi ezt több Olvasónk. Nos, először is szeretném megköszönni napi mintegy 3000 olvasónknak, hogy velünk tartanak és a www.miabonyunk.hu internetes hírportálon követik nyomon az eseményeket. Köszönjük mindazoknak is, akik rádiónk adását is hallgatják. Üzenem mindenkinek, hogy a MiAbonyunk rádió mindaddig lesz hallható, amíg én magam vagyok a főszerkesztő és a tulajdonos. Kiemelném, hogy ez nem egy ideiglenesen elérhető lehetőség. Továbbra is jó olvasgatást, nézelődést és rádiózást kívánok Abonynak és a környék lakosságának. Valamint mindazoknak, akik más országokban hallgatnak bennünket. A MiAbonyunk Rádió ugyanis az egész világon hallható!
LŐVE
Itt hallhatsz bennünket most is: http://www.miabonyunk.hu/cikkek/2011/04/07/MiAbonyunk_radio!_Hallgass_minket!
Mint lapunk arról már beszámolt Önöknek, Abony város önkormányzata nem szavazta meg azt, hogy anyagilag járuljon hozzá ahhoz, hogy csatlakozunk Szolnokhoz a sürgősségi fogorvosi ellátás területén. Ez lakosonként csupán néhány forintjába került volna a városnak. Január elseje óta Budapestre kell utaznunk, ha ügyeleti időn kívül fáj a fogunk. Minderről Szundi nevű olvasónk is beszámolt a www.miabonyunk.hu chatfalán:
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények