Az alábbi cikket a www.zoldvalasz.hu ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe:
Tisztelt Semjén úr!
Szeretnénk felszólítani, hogy soha többé ne nyilatkozzon a teljes vadász társadalom nevében úgy, hogy sem közvélemény kutatás, sem érdekegyeztetés nem volt! Mi, becsületes magyar vadászok nem szeretnénk részt venni az önök által annyira preferált és a külföldi vadászok által oly kedves, védett állatok tömegmészárlásában. Nagyon visszás ha egy vadász dönt arról, hogy mely fajok legyenek vadászhatók és melyek nem. Ennek eldöntésére megvannak a megfelelő szakemberek a természetvédelem területén, inkább rájuk kellene hallgatni.


Idén is többtízezer forintos vásárlási utalványokat lehet nyerni az önkormányzat Városszépítési Programján. A verseny célja, hogy ösztönözzék a ceglédieket környezetük rendben tartására, szépítésére. A jelentkezési határidő május huszadika. A Kossuth Ferenc utcai paneltömbök előtt tavaly a lakók közösen alakítottak ki sziklakertes pihenőparkot. A Pesti úti óvoda pedig udvarát szépítette, kerékpárutat építettek a gyerekeknek és gumiburkolattal látták el a betonplaccot. A lakóközösség és az óvoda ezzel nyert, nem csak a szép látványt, hiszen elsők lettek a város által hirdetett versenyen. Együtt tehát sokkal többet tehetünk környezetünkért-pontosan ez vezérelte a ceglédi önkormányzatot, amikor három évvel ezelőtt meghirdette a környezetszépítési és környezetvédelmi programot.


Mint arról már hírt adtunk, a Kécskei úti kisboltban a tulajdonost munkája végzése közben ágyékon szúrta annak élettársa, aki elmenekült a helyszínről. A férfi később feladta magát a rendőrségen, a zsaruk őrizetbe vették. Lapunk biztos, de nem hivatalos forrásból arról szerzett tudomást, hogy a mai napon azonban a ceglédi ügyész szabadlábra helyezte az elkövetőt, aki így védekezhet. A MiAbonyunk próbálta megkérdezni az esetről Pintér Gábor rendőr alezredest, őrsparancsnokot, aki ugyan készségesen állt rendelkezésünkre, de szabadságát tölti és nincs információja arról, hogy kiengedték-e a késelőt.

A mai napon Pintér Gábor rendőr alezredes, Abony őrsparancsnoka arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kínai áruház ellen történt betörést követően 24 óra múlva előállítottak három személyt, akik közül ketten beismerték tettüket. Ők nem csak ebben az egy esetben követtek el betörést, hanem három másik kis abonyi bolt ellen elkövetett betörésben is vétkesek. Így az Ilmatex rövid- és méteráru üzlet kifosztásáért is, ahonnan például a Pinokkió színdarab jelmezeiből is loptak el. De ugyanezek az elkövetők felelősek a Gaál Miklós utcai ruhásboltban történt betörésért is.





Megszületett az a kormányrendelet, mely egyértelműen megtiltja, hogy bárki is önkéntes közbiztonsági tevékenységet végezzen. Ezzel kapcsolatban Olvasónk küldött egy linket és TYB írt egy fontos kommentet. Most a téma aktualitására és fontosságára való tekintettel megosztom ezeket a kedves Olvasókkal a címoldalon is. TYB arról is ír, hogy a Dr. Magyar Gábor által újonnan létrehozott közhasznú szervezet tevékenységi köreit is át kell emiatt gondolni, annak ellenére, hogy ez jó ötlet volt. Íme a téma tabuk nélkül, és várom a kommenteket is hozzá, természetesen tabuk nélkül.

Másfél hete két oroszlán is született az abonyi vadasparkban. Az állatokat talán húsvétkor láthatja a közönség, ha addigra felgyógyulnak. Az április 11-én fogságban született hím és nőstény kisoroszlánok egyelőre nagyon gyengék, betegesek - közölte Tóth Tibor, a vadaspark tulajdonosa. A "kislány" még tüdőgyulladással is küzd, anyjuk nem neveli őket, emberi gondoskodás nélkül elpusztultak volna. Jelenleg kecsketejjel táplálják a kölyköket, amelyeket húsvétkor szeretnének megmutatni a látogatóknak.
Forrás és részletek:
http://www.hir24.hu/szines/251867/tudogyulladast-kapott-az-abonyi-kisoroszlan.html

Ha SkyT nem hívja be a MiAbonyunk WEBRádió stúdiójába az albertirsai focicsapat himnuszának szerzőjét, Papp Attilát, ez a dal sem született volna és nem kerültek volna fel a csajok az Origóra. Most már az egész ország tudja, hogy megnyerték az NB II délkeleti csoportját.
Itt hallhatod a himnuszt: http://www.origo.hu/sport/kezilabda/20110422-az-abonyi-noikezilabdacsapat-himnusza.html
Villámgyorsan lett népszerű internetes körökben a Pest megyei másodosztályban szereplőAlbertirsa SE klubindulója. A dal szerzője, Papp Attila egy újabb szerzeménnyel állt elő, ezúttal az abonyi nőikézilabda-csapatnak írt egy indulót a Pet Shop Boys Go west című slágerét átdolgozva. Az abonyi csapat a hétvégén nyerte meg az NB II délkeleti csoportját.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
