Újabb meglepetés a kormánytól:
Csökken a koleszterinszint-csökkentők támogatása, szűkül a közgyógylista, a legolcsóbb szerek tb-támogatását preferálják, s ellenőrzik a daganatos terápiák hatásosságát a júliustól változó támogatási rendszerben. A 26,3 milliárdos takarékossági csomag javarészt a hazai cégeket sújtja. Ma délig mondhatnak véleményt a gyógyszergyártók és -forgalmazók arról a kormány-előterjesztésről, amely a Széll Kálmán-tervben előírt gyógyszerkiadás-csökkentés végrehajtásának konkrét elemeit tartalmazza.
A Világgazdaság birtokába került dokumentum az idei 26,3 milliárd forintos megtakarítás összegét tekintve nem tartalmaz újdonságot, ám felháborodást keltett a gyógyszergyártókat eddig sújtó 12 százalékos különadó 20 százalékra emelése. Ugyanis a múlt heti munkaanyagban – erről megkérdezték az ő véleményüket is – még csak 18 százalék szerepelt. Bizonyára időközben derült ki, hogy ötmilliárd hiányzik a kötelezően előírt megtakarítandó összegből, így az extra adó tűnhetett a leginkább kézenfekvőnek. Amúgy tavaly e címen 28 milliárd forintot fizettek be a cégek az Egészségbiztosítási Alapba (EA).
A tegnapi nap folyamán Abonyban megállt az élet pát percre. Pontosabban sokszor pár percre, mert sorozatos, rövid ideig tartó áramszünet borzolta a lakosság kedélyeit. Leálltak a számítógépek, az internet, a riasztók, a háztartási kisgépek és mindenki tombolt, aki ilyen szituációba került. E miatt nem lehetett érdemi munkát végezni. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire „ áramfüggők „ vagyunk, mi emberek. Ha nincs áram, semmi sincs? A hiba okát még nem tudom, de kérdezek, szokásomhoz híven. Van azonban valami, ami ezzel kapcsolatos és meglepő fejlemény.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület abonyi szervezetének közleménye:
Mivel több hozzászólásban meg lett szólítva az egyesület de megkeresve egyszer sem úgy gondoltuk pár fontos információt megosztunk a lakossággal.
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület cégbíróságon bejegyzett, hivatalosan működő országos szervezet. Vizsgázott tagjai az ország egész területén teljesíthetnek szolgálatot.
Létrejöttét a szükség hozta, célja a bűnözés visszaszorítása felekezetre, bőrszínre és pártállásra való tekintet nélkül.
Szerdán fantasztikus vendége lesz a MiAbonyunk Rádiónak! Délelőtt 11-kor ugyanis érkezik Dombóvári István, azaz DOMBI SkyT-hoz a stúdióba! Ki is ő?
Dombóvári István
1978. 04.30-án született Cegléden. Közgazdasági és Informatikai Szakközépben érettségizett ugyanott. Média szakos művelődésszervező diplomája lesz hamarosan Szegeden. Az eredeti szakmája marketing és reklámügyintéző, de kamionrakodóként dolgozik. Sokak szerint ez csak egy szociológiai kísérlet. A Magyar Rádió Humorfesztiváljának középdöntőse.
2011 04 16-án Algyőn megrendezésre került a Premier Kupa Kelet-Magyarországi Regionális Döntője. a Szolnoki MÁV U15-ös csapatunk Tóth György edző vezetésével vett részt a küzdelemben. Csapatunk NB1-es klubbok ellen játszott. Felrúgva a papírformát hihetetlen küzdelemmel és akarattal , két vereséggel és két győzelemmel , megérdemelten bejutott az ország 12 legjobb csapatát felvonultató döntőbe, mely Felcsúton kerül megrendezésre május 7-8-án.
A Magyar Nemzet Online főoldalán Abony szerepel. Tompos Ádám úőjságírót én magam kalauzoltam végig a településen. Megkereste az érintetteket és ez a cikk született belőle. Érdemes végigolvasni.
Nem lesz egyszerű dolga az abonyi kézilabdás lányoknak, hiszen Szegedre utaznak vasárnap, április 17-én. A mérkőzés komolyságát mutatja, hogy a média is foglalkozik a meccsel, már így előre. Íme:
" A női kézilabda NB II Dél-Keleti csoport rájátszásban a Kézilabda Szeged SE először játszik hazai pályán, és mindjárt a már gyakorlatilag bajnok Abonyt fogadja vasárnap 16.30-tól az Etelka sori csarnokban. A két csapat előző két találkozóján nem tudott teljes csapattal játszani a KSZSE, most erre megvan a remény, bár többen sérüléssel bajlódnak a csapatból. Mindenképpen a második győzelemre készülnek az abonyiak ellen – az első emlékezetes és nagy meglepetés volt 2008 őszén. A meccset követően 18 órától az ifjúsági mérkőzésre is sor kerül. "
Forrás: http://szegedma.hu/hir/szeged/2011/04/kezilabda-vasarnap-csucsrangadot-viv-a-kszse.html
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet nyerte el az Év kórháza címet ebben az évben — tájékoztatta a Szoljon.hu-t dr. Péter Lívia megbízott orvosigazgató. A Magyar Kórházszövetség a NEFMI-vel karöltve idén is meghirdette a pályázatot. Ennek keretében a pályázati anyag benyújtása mellett prezentációt tartottak az Egészségügyi Minisztériumban, majd egy szakmai bíráló testület személyes ellenőrzést végzett a szolnoki intézményben. A pályázat eredményhirdetésére és a díjátadásra pénteken került sor Egerben, a Magyar Kórházszövetség XXIII. Kongresszusán. A kitüntető címet és az ezzel járó öt millió forintos díjat Jánosiné dr. Bene Ildikó, a Hetényi kórház főigazgató főorvosa vehette át.
Sajtóértesülések szerint Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselőtestületének március 31-ei ülésén Czira Szabolcspolgármester, a térség fideszes országgyűlési képviselője, valamint a többséget alkotó kormánypárti települési képviselők a város történetében eddig példátlan módon azért nem fogadták el Pest megye legeredményesebb rendőrkapitányának beszámolóját, mert a közelmúltban néhányuk hozzátartozóját megbüntették a rendőrök.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények