Gyakorlatilag ezt fogalmazták meg az előző testületi ülésen Abony város vezetői, amikor a Főtér projekt kapcsán a városmarketing stratégiát tárgyalták.
Vigyázz: Ma jön SÜVI!
A mai, 17 órától 21 óráig tartó Trusted Radio Show vendég-műsorvezetője: Süveges "Süvi" András, a ceglédi rádióból.
Az élő showban mellette a Trusted Essence teljes gárdája: Cowface, Jimm és Trisztán pörgetik majd a jobbnál jobb dalokat, valamint a hallgatók kéréseit.
17 órától tehát MiAbonyunk Rádió!
Most aztán tényleg nem hallgatunk!
Csődhelyzet után határozatképtelenség Pest megyében
Pest Megye Önkormányzatát a pénzügyi-gazdasági csődhelyzet után a közgyűlés morális szétesése is elérte. A fideszes többségű önkormányzat a május 28-ai közgyűlésen nem tudta érvényesíteni a közintézmények megszorító intézkedéseit érintő elnöki akaratot. A május 30-ai megismételt ülésen pedig már a határozatképességet sem tudta biztosítani a kormányzó frakció.
A szocialista képviselőcsoport azt javasolja Szűcs Lajos elnöknek, hogy az intézmények működőképességének biztosítása érdekében haladéktalanul kezdjen egyeztető tárgyalásokat a közgyűlés képviselőcsoportjaival.
az MSZP Pest megyei frakciója
Az Abonyi, immáron ki tudja hányadik Pünkösdölő időpontja vészesen közeleg, ennek ellenére még nincsen hivatalos program, melyet a lakosság elé tártak volna. Lesz. Ennyi biztos. Szombaton a hagyományos fellépéses, koncertes, utcabálos program. Persze, ha jól sejtem. Vasárnap pedig az Erős emberek versenye, valamint a Fúvószenekari Találkozó lesz. Mikor is? Jövő hét végén, június 11-én és 12-én. Várjuk végre a részleteket is. Hogy miért nincsenek még? Lapunk úgy tudja, hogy a rendezvény teljes költségvetéséről a mai napig nem döntött a képviselő testület. Így pedig enyhén szólva is nehéz tervezni…. LŐVE
Baleset történt a nagytemetőnél percekkel ezelőtt. Félpályás útlezárás mellett helyszínel a rendőrség. Részletek később.
Szia Vera!
Meglepődött olvasónk telefonált nekem tegnap és tájékoztatott arról, hogy házukat ellepték a méhek. Lehetséges, hogy az állattk az Újszász felé vezető úton történt baleset során lógtak meg. Aki felismeri őket :)... jelentekkezn: szerkesztoseg@miabonyunk.hu Üdv: LŐVE
/ Nagyításhoz katt a képre! /
Szia Veronika!
Az alábbiakban Antalné Nagy Magdolna Hősök napján, a kozorúzási ünnepségen elhangzott beszédét olvashatják. Galéria ITT (Fotó: Polyák Attila)
Video minderről: http://www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=13043
A csőd széléről rántotta vissza Magyarországot az elmúlt egy év alatt az Orbán-kabinet - jelentette ki a Hír Televízió Kontraszt című műsorában Navracsics Tibor. A miniszterelnök-helyettes a kormány tevékenységét értékelve arra emlékeztetett: tavaly nyáron még Görögországgal együtt emlegették Magyarországot. „2010-re is csak odáig jutottunk, hogy éppen hogy nem kerültünk a csőd közeli országok körébe, hiszen emlékszünk még rá, hogy tavaly nyáron, amikor felröppent az a hír, hogy Görögország csődbe jutott, és megtörtént egy magyar-görög összehasonlítás, akkor ez teljesen hitelesnek tűnt a pénzpiacokon, és pánik tört ki. Ma már Magyarország a Financial Times - egy meglehetősen tekintélyes brit üzleti napilap - értékelése szerint Közép-Európa meglepetése lehet, vagyis sokkal nagyobb bizalom van most már a magyar gazdaság iránt. Úgy gondolom, ez már ennek az egy évnek a gyümölcse” – fogalmazott
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények