A nagy átverés - magánnyugdíjpénztári lenyúlás
Nem érdemes előre elkölteni a magánkasszáktól visszavárt összeget. Óriási csalódással szembesülhetnek majd az emberek a nyugdíjpénztáraktól érkező csekkek láttán. Lapunk 2009 óta több cikket közölt a kasszák és a mögöttük álló vagyonkezelők gazdálkodásával kapcsolatban, de a nyugdíjpénztári lobbi és a hozzájuk kapcsolódó balliberális érdekkör minden alkalommal mellébeszélt a tények precíz ismertetése helyett. Most egy átlagos magyar pénztártag példáján keresztül mutatjuk be, hogy korántsem volt alaptalan a félelmünk. Tizenhárom év magánpénztári tagság után, csaknem hárommillió forintnyi megtakarítással a hamarosan kifizetendő reálhozam alig éri el a 35 ezer forintot. Ráadásul a hazai pénztárak 1998 óta produkált teljesítményét elemezve kiderül, hogy vannak, akik még ennél is sokkal rosszabbul járnak majd.
Kedves Olvasónk ma telefonon arról értesített, hogy kátyúzzák az Abonyi Lajos utat, de sajnos neki azt mondták a munkások, hogy nem fogják az összes már előre felvágott és kiszedett kátyút betömni, mert az önkormányzat azt mondta, nem lesz az összesre pénz. A tegnapi képviselő testületi ülésen egyébként értetlenül álltak a kátyúzás előtt a testületi tagok, mert erre ők nem emlékeztek, hogy elő lett volna irányozva. Nos, nem is a kátyúzás volt tervbe véve, hanem a vízvezeték hálózat építése után megsüllyedt utcarészek helyreállításába kezdtek bele. Ezen kívül vannak olyan helyek, ahol más okok miatt nagyon balesetveszélyes a közlekedés és ezt is megjavíttatják. A megrendelő viszont nem az önkormányzat, hanem az ABOKOM. Viszont hiba csúszott a dologba, sajnos semmi sem lehet tökéletes.
Több párt választási programjában is szerepelt, hogy szeretnének önálló rendőrkapitányságot Abonynak a romló közbiztonság miatt. Igaz, polgármesterünk ezzel akkor nem értett egyet, de most mégis kérelemmel fordul az illetékes szervekhez. Mindezt a tegnapi testületi ülésen kérte tőle a FIDESZ frakció nevében Dr. Egedy Zsolt. A FIDESZ ezt szerette is volna elérni a választási programjában is. Nyilvánvaló, hogy a város első asszonya, Romhányiné Dr. Balogh Edit azóta már nyilván belátta, hogy erre valóban szükség van. Nem beszélve arról, hogy Törtel és Jászkarajenő önálló rendőrőrsért lobbiznak, a jelenlegi körzeti megbízotti rendszer helyett. Ráadásul mindezt már Abony előtt megtették. Elég fura lenne, ha Abony és a másik két település azonos besorolású lenne ezen a téren…..
LŐVE
A tegnapi ülésen a testületi tagok a polgármesterrel az élen köszöntötték a Városháza dísztermében az abonyi kézilabdás lányokat az alkalomból, hogy Brandt Tamás edző és Kosaras László elnök vezetésével az ABONETT KC megnyerte az NB II-es bajnokságot. A lányokat ezek után méltó módon egy állófogadás erejéig meg is vendégelték. Sajnos még nem tudható előre, hogy mi lesz a sorsa a szenzációs eredményt elért női csapatnak, hiszen a felsőbb osztályban való indulás alaphangon is tízmillióba kerülne. Ennyi pénz sajnos jelenleg nem áll rendelkezésre. Ha pedig maradnak a csajok NB II-ben, akkor több fontos játékos is abbahagyja vagy eligazol a csapattól. Galéria: ITT (fotó: Polyák Attila)
XIX. Kerékpáros Iskola Kupa
Országos Közlekedési Verseny Döntő
Debrecen, 2011. június 1-3.
A 2011. május 21-én Cegléden megrendezett KIK megyei versenyen első helyezést ért el Gulyás László, a Somogyi Imre Általános Iskola 6.mt osztályos tanulója, így fiú versenyzőként ő képviselte Pest megyét az országos döntőben Debrecenben. A részvevőket az Aquaticum Termál & Wellness Hotelban szállásolták el. Három féle versenyszámban mérték össze tudásukat a megyei bajnokok. Az elméleti rész állt egy 25 kérdéses (75 pontos) kresz-tesztből és egy 10 feladatos kerékpáros műszaki ismeretek részből. A szabályossági verseny Debrecen forgalmas utcáin, lámpás és rendőri irányítású kereszteződéseiben, villamospályás csomópontokon összesen 5 km-es útszakaszon zajlott. Az ügyességi versenyt 12 elemből összeállított igen nehéz pályán rendezték. Mind a szabályos közlekedést, mind a rutinfeladatok megoldását vizsgabiztosok és rendőrök figyelték, pontozták.
Hamburgeradó: sóra, cukorra
Múlt héten jelentette be Szócska Miklós, hogy valószínűleg bevezetik a népegészségügyi termékdíjat. Információink szerint az adót az alapján vetnék ki, hogy egy adott élelmiszernek mennyi a só-, illetve cukortartalma. Többen ellenzik, hogy a népegészségügyi célokat szolgáló adóból befolyt összeget béremelésekre fordítsák.
Múlt héten, a Semmelweis-terv beharangozóján jelentette be az egészségügyért felelős államitkár, hogy 2012-től nagy valószínűséggel bevezetik a hamburgeradót, hivatalos nevén a népegészségügyi termékdíjat. Részleteket ugyan nem árult el, de a Hírszerzőnek adott interjújában azt mondta Szócska Miklós, "most már bátrabban beszélek az egészségügyi termékdíjról, ami egy nagyon reális forrásteremtési lehetőség".
Erőt próbáló volt a májusi utolsó képviselő testületi ülés, amikor a testületi tagok órákon át vitáztak a Parkerdő sorsáról, én is erőt gyűjtöttem, hogy megírjam az ott elhangzottakat...
Szombaton befejeződött a Pest Megyei II B bajnokság. A KID FC Abony ifi csapata nyerte a bajnokságot. 24 mérkőzés, 59 pont, 125:27 a gólarány.
Az utolsó meccs Szadán zajlott, és nyerni kellett ahhoz, hogy bajnok legyen a csapat. Sok játékos hiányzott a kezdőcsapatból. De mégis jól kezdődött a meccs . A második percben Duka egy szép passzt adott Balognak és ő továbbította Pásztinak, akinek csak egy méterről kellet belőnie. A továbbiakban az abonyiak támadtak, és a 20. percben kaptunk egy tizenegyest, amit sajnos Molnár István nem lőtt be. Azután Gubiczát is le kellett cserélni. Látszott, hogy több játékost, mint a csapatkapitányt, Debreczeni Eriket (felnőttben játszott) és Kocsi Gábort (sérült) vagy az utóbbi meccsen jól játszott Gór Viktort (dolgozott) nem tudtuk pótolni. A csapat szokatlan módon ideges volt a pályán. A rossz minőségű pálya sem segített a szokott játékot produkálni. ( Az elmúlt négy eredmény: 9:1, 8:1, 17:0, 4:0). Így várni kellett az utolsó percig. Varga egy szép csel után beadta Molnár Istvánnak a labdát, aki berúgta azt a kapuba.
Zárt portánkról péntek reggelre elveszett vörös színű tacskó kutyánk. A jószág nagyon öreg, bizonytalan a járása, hallása sem tökéletes. Vélehetően az Abonyi Lajos utca, Kazinczy utca, Magyar Benigna utca és a Rózsás dűlő által határlt területen kószálhat. Kérem, ha valaki látta a kutyust, vagy a tetemét, szíveskedjen a rmfruttagirl@gmail.com címre írni!
Csak reménykedni tudunk, nem szenved valahol tehetetlenül, étlen - szomjan.
Köszönöm!
Fata
Galéria I.: ITT, Galéria II.: ITT Fotó LŐVE és SkyT
Galéria III.: ITT
16 csapat részvételével Abonyban a labdarúgó pályán a KID FC második alkalommal rendezte meg május 5-én a KID kupát, melyen mi is ott voltunk. Most következzék egy kis előzetes. Elárulhatom, hogy még rengeteg kép készült, melyeket folyamatosan osztunk meg az olvasókkal. A KID FC sajnos annak ellenére nem tudott bejutni az elődöntőbe, hogy nem vesztett mérkőzést. Összesen három győzelmet és három döntetlent értek el az abonyi U11-es labdarúgók. A kupa végeredménye a következő lett: 1. Szolnoki MÁV, 2. Törökszentmiklós, 3. Szolnoki MÁV 2001., 4. Jászberény. A KID FC végül ötödik lett. Izgalmas és nagyon színvonalas versenysorozatot láthattak a nézők. Részletes beszámoló minderről később.
LŐVE
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények