Még mielőtt vád érne, előre megmondom, nem tudom, kinek az alkotása az a mű, mely Abony hivatalos honlapján található és az általános iskolák energetikai korszerűsítését lenne hivatott reklámozni, a pályázat paramétereinek megfelelő módon. Nyilván ezért valaki megkapta a pénzét, hiszen minden pályázat elválaszthatatlan eleme a kommunikációs fejezet. Nos, elmondhatjuk, hogy a munkatársak, élükön az informatikus kollégával nem állhattak a helyzet magaslatán, amikor a városi honlap legfelső sarkába biggyesztették az itt látható teljesen értelmetlen szöveget:
Nem először fordult elő az abonyi TESCO áruházlánc történetében, hogy versenyt hirdetett az óvodák között és értékes ajándékokkal lepte meg a győzteseket. Ma is egy ilyen eseménynek lehettem tanúja. Úgynevezett Zöld óvoda programjuk is van, melynek keretében telepített hulladékgyűjtőkbe lehet szelektíven szemetelni. Nos, a legtöbb PET palackot a Pingvines ovihoz tartozó Arany János úti óvoda Csiga- Biga és Napocska csoportja gyűjtötte, ezért összesen negyvenezer forint értékben kaptak játékokat, melyet az abonyi TESCO áruház új igazgatója, Benczi János személyesen vitt el a helyszínre.
Viszont annak sem kell csüggednie, aki ugyan részt vett a játékban, de lemaradt, hiszen újabb hasonló akciókkal szeretnének részt venni Abony közéletében.
Sajnos az úgynevezett Mikes- lapos kotrásának „ halálos „ áldozatai is vannak. Több, évek óta nevelgetett tujafát vágtak ki a belvízelvezető rendszer kiépítésének okán, mely a lakosság intenzív felháborodását váltotta ki.
Menet közben kigyulladt egy motorkerékpár a 32. számú főútvonalon múlt héten csütörtök délután. A szolnoki tűzoltókat 16 óra után nem sokkal riasztották a főút Szolnok és Zagyvarékas közötti szakaszára, ahol egy Zagyvarékas irányában közlekedő motorkerékpár kapott lángra. A tűzoltók kiérkezése előtt egy arra haladó autóbusz gépkocsivezetője egy porral oltó tűzoltó készülékkel megszüntette a lángolást, a kiérkező tűzoltók egy vízsugárral fejezték be a tűz oltását.
Forrás, képek még és részletek itt:
Ömlik ránk a „ kultúra „…. Ha akarjuk, ha nem. Nézem a bulvár napilapot és hatalmas zörgéssel lapozom át a valóságshow műsorokkal kapcsolatos épületes írásokat. Keresgélek a neten a hírek között és minden második cikkben előmásznak a valóságtól elrugaszkodott „ sók „ történései. Bekapcsolom a TV-t és iszonyodva lövöm tovább a csatornát. Egyszerűen nem érdekel. Még annak ellenére sem, hogy ez a mindennapos tájékozottság része. Porhintésnek tartom… A magyar társadalom milliói valós problémáik helyett a félhülye deviáns szereplők egyre gusztustalanabb ténykedéseivel vannak elfoglalva. Azt sugallja a média, hogy a deviancia, másság követendő példa, mert aki nem az, az nem is viheti sokra… Nem csak az én korosztályom kap hányingert… Szerencsére. Kollár Szabolcs, fiatal Olvasónk, aki korából adódóan a fiam lehetne, szintén borzad. Ezért született az alább olvasható remek szösszenet tőle. Fogadják ezt olyan szeretettel, ahogyan ő írta le véleményét minderről.
Az elektronikus levél három reklámfilm megnézéséért ingyen szálláshelyeket ígér öt éjszakára Cegléden. A levélben semmilyen utalás nincs arra vonatkozóan, hogy a szállásért voltaképpen fizetni kell, azonban a szolgáltató honlapján hosszas böngészés után kiderülhet, hogy az ingyenes szobákért egy bizonyos összeget ki kell fizetni. A Teszt és Piac Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke elmondta, hogy a fogyasztónak az ingyenes szálláslehetőség mellé napi térítést kell fizetnie kötelező ellátás vagy napidíj címén. Ezt mindig az adott szálloda határozza meg - tette hozzá Szép Gábor.
( Képünk csak illusztráció! )
Az abonyi fejlesztő pedagógusok is ingyen dolgoznak hosszú hónapok óta! Elképesztő történet. Íme a hvg összeállítása minderről:
Korai fejlesztési ellátás nélkül maradhat Pest megyében sok rászoruló gyerek, mivel a pénzhiány miatt nem tudnak szerződést kötni a terapeutákkal, gyógypedagógusokkal, konduktorokkal. A szerződéses fejlesztőpedagógusok ráadásul egy éve nem kapnak fizetést. A megyei önkormányzatnak nincs pénze, kormányzati segítségben reménykedik. Szinte nevetségesnek tűnik Pest megyéből az a kormánypárti vita, hogy mikortól emeljék a tanárok fizetését és milyen életpályamodellt dolgozzanak ki. Mindehhez ugyanis fizetés és bér kell, ami Pest megyében az önkormányzat anyagi gondjai miatt csak papíron létezik.
A megyében ugyanis tavaly szeptember óta a megbízási szerződéssel dolgozó koraifejlesztő-pedagógusok nem kapnak semmilyen fizetést. Ráadásul egyelőre azt sem tudni, a Pest megyei sajátos nevelési igényű gyerekekkel ki fog foglalkozni. A különórák elvileg csütörtökön kezdődnének, de a konduktorokkal, gyógypedagógusokkal és terapeutákkal eddig nem kötöttek szerződést. Igaz, ha felajánlanák, akkor sem vennék fel a munkát addig, amíg az egyéves járandóságukat meg nem kapják.
Az emlőrák évente közel 2500 nő életét követeli Magyarországon, és ennek oka jórészt abban keresendő, hogy többségüknél már csak előrehaladott klinikai stádiumban ismerik fel a betegséget. Holott a korai felismerés és kezelés az eredményes kezelés legfőbb záloga.
Az emlődaganatok szűréséről nem lehet elég sokat beszélni, hiszen ez a fajta betegség akár három évet is képes a tünetmentesség fázisában tölteni. Ez az úgynevezett preklinikai szakasz, amely a betegség kezdetétől a tünetek megjelenéséig terjed. Azonban már ebben a szakaszban kimutatható a daganat szűrővizsgálatokkal, hiszen fény derülhet például egy rejtett vérzésre, vagy jellegzetes röntgenárnyékra. A legtöbben sajnos csak a klinikai szakaszban fordulnak orvoshoz, amikor már tünetek és panaszok is jelentkeznek, és csökken az esély az áttétek kiküszöbölésére.
A ma használatos szűrések három pillérre épülnek:
( Nagyításhoz katt a képre! )
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények