
Novembertől 17 ezer gépet adnak vissza a szerencsejáték szervezők, és 30 ezer ember válik munkanélkülivé a jogszabály módosítások miatt. Korábban gépenként 100 ezer forint adó volt, ezt megemelik 500 ezerre. Ezen kívül még 300 ezer forint gépenkénti bevétel felett 20 % adó is lesz.


Egyik kedvenc, a régióban szomszédos hírforrásom pár napra eltűnt, mert a www.ctv.hu -t meghackelték. Mára már szerencsére helyre állt a rend és újra szemezgethetünk kistérségünk hírei közül. Éppen ezen az oldalon tájékozatatnak bennünekt arról, hogy helyre végre van fűtés Cegléd összes iskolájában.

Három órakor kezdődött az Egy Millióan a Sajtószabadságért mozgalom kormányellenes tüntetése, melyen tudósítóink szerint több tízezres tömeg vesz részt. Az Astoriától zárták le a Szabad sajtó útját, a színpad az Erzsébet híd pillérjének tövében van, Fiatalok, idősek egyaránt, jelen vannak, de látni tűzoltó és rendőr egyenruhában érkezőket is.

A mai 1956-os megemlékezésen az ünnepi beszédet Tarjányi István, a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola történelem szakos tanára mondta, mely igazán méltó volt ezen jeles történelmi naphoz.

Az abonyi repperek újabb klippjükkel jelentek meg a közönség előtt, melyet Juhász T. Csaba szeretne Olvasóink figyelmébe ajánlani, íme a címre kattintva Önök is megnézhetik és meghallgathatják az abonyiak friss produkcióját.

Bemutatjuk Önöknek a " DÓMOKAT ", vagyis az úgynevezett dome kamerákat, melyek arra hivatottak, hogy kukkolják, szó szerint nyomon kövesék a település központjában történő eseményeket. Több ilyet is felszereltek és a tervek szerint hamarosan munkába is állnak.

Abonyban reggel kilenc órakor rendezték meg az október 23-i megemlékezést a Városháza dísztermében ahol a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola diákjai adtak rendkívül színvonalas műsort. A beszédet az iskola történelem szakos tanára, Tarjányi István tartotta.

Íme, bemutatom Önöknek az abonyi városi polgárőrség irodáját. Az egykoron szebb napokat látott, önkormányzati tulajdonú, de a polgárőrök kezelésében lévő iroda enyészik, a település központjának egyik szégyenfoltjává vált. A lakosság elborzadva szemléli a közszemlére kihelyezett megkopott fotókat.

Mint arról a Jobbik abonyi szervezete hivatalos közleményében is tájékoztatta a lakosságot, nem vesznek részt a helyi városi október 23-i megemlékezésen, helyette Budapestre utaztak. Íme a kép az indulásukról. A tagoktól megtudtam, hogy egy ötven férőhelyes busz jött értük. LŐVE

A mai napon az Abonyi Kézilabda Club férfi csapatai Erdőkertesre utaztak, ahol siralmas körülmények között álltak pályára, hiszen bitumenen kellett ismét megmutatniuk, hogy mire is képesek. Borzasztó hideg volt, de szerencsére az eső nem esett, tudtam meg a játékosoktól, akik arra is büszkék, hogy sérülések nélkül vették ezt az akadályt is.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
