Szakmai rendezvényre gyűltek össze a Ceglédi Kistérség polgármesteri és jegyzői Ceglédbercelen. - A napokban került a parlament elé a helyi önkormányzatokról szóló új törvénytervezet, amely elfogadását követően szigorúbb kereteket kap a helyhatóságok működése, illetve jelentősen átalakul feladatrendszere és finanszírozása.
Abony- Kedves olvasónk telefonált, és elmondta, hogy a Cegléd Rádióban hallotta azt a hírt, mely szerint Abonyban rendőröket bántalmaztak, amikor intézkedtek a Gyámügy munkatársaival közösen.
A minap kaptam a MÁV Zrt.-től egy levelet, melyben egy előzetes befizetésemmel kapcsolatban közölnek pár dolgot. A levél legérdekesebb állítása az, hogy a befizetést 20101. október 27-én tettem meg. Ez esetben sikerült kb. 18 ezer éves időutazást végrehajtanom. A levélből kimásolt idézetem megtalálható a facebook oldalamon, az alábbi linken, illetve ide is bemásolom.
A POWER Karate SE sportolói november 6-án egy rendkívül rangos versenyen vettek részt. A III. Össz- Knockdown Karate Utánpótlás Bajnokságot, más néven a Bushido Európa Kupát. Budapesten rendezték meg. A nyolc POWER-es induló közül öten is éremmel jöhettek haza.
2011. november 12. szombat- Városi Sportcsarnok- ABONETT- Szolnok KCSE NB II-es bajnoki kézilabda mérkőzés- 16 ó ifi, 18 ó felnőtt
2011. november 12. 16—22 óra- „Erre csörög a dió...”- Szolnok, Damjanich Múzeum
Abonynak is van kommunista utcája - Már nem sokáig! - Készült az országgyűlésben egy beadvány, mely szerint a lakosságnak és vállalkozásoknak nem kéne az igazolványok és egyéb okmányok cseréjéért illetéket fizetnie, amennyiben az utcanév megváltoztatásra kerül azért, mert az a kommunista diktatúrát idézi.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint az abonyi Bundy Team Kft. ingatlanvásárlásra nyert 2,7 millió forintot, a döntést szeptember végén hozták nyilvánosságra. A vállalkozásnak e mellé 55 %-os önerőt is mellé kell tennie. A fejlesztési ügynökség honlapján nincs rajta, hogy pontosan mi célt fog szolgálni a beruházás.
Kedves Olvasónk, Nagymaci küldött a lányairól nekünk fényképet, kérve, hogy osszam meg büszkeségeit a többiekkel. Ha Önök is szeretnék gyemekük képét közzétenni oldalainkon és a MiAbonyunk babák közt szerepeltetni, akkor kérem küldjék el azt nekem ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények