Egy, a Fideszre szabott új választójogi törvény tervezete került a parlament elé, melynek lényege: a győztes visz mindent - így foglalható össze a kritikusok véleménye a Lázár János képviselő által vasárnap benyújtott törvénytervezetről. A javaslat szinte minden eleme a mai kormánypártnak kedvez, a tervezett szisztéma bünteti a kis pártokat és aránytalanul jutalmazza a nagyobbakat.



.jpg)
A Penny Market parkolója a piacnapra ismét benépesült. Kedves Olvasónk személyesen kereste fel szerkesztőségünket azzal, hogy megint, vélhetően illegális faárusok lepték el a területet. Voltak vagy hatan és csakis és kizárólag idős embereket szólítottak le azzal, hogy kell-e nekik fa. Nyilván nem volt minderre engedélyük.

Elhunyt Sebők László a Mechanikai Művek egykori Divízió Vezetője. - A közelmúltban kaptuk a megrendítő hírt, tragikus hirtelenséggel 60 éves korában elhunyt Sebők László, a Mechanikai Művek Telefon Divíziójának egykori vezetője. Laci azon budapesti kollégák egyike volt, akinek tevékenysége szorosan összefüggött az Abonyi gyáregység fejlődésével.


Egy év telt el mióta, Anett, a csoport vezetője az érdeklődők hívó szavára egy szomszédos településről Abonyba érkezett azért, hogy megtanítsa az abonyi lányoknak, asszonyoknak ezt a modern, táncos vidám mókát. Nem csupán móka ez, hanem egy olyan mozgásforma, mely űzése közben fejlődik a ritmusérzék, jobb lesz a közérzet, az állóképesség és nem utolsó sorban fogyni is lehet közben...

Szó szerint lemészárolták az egyik abonyi lakó kutyáját, Abony tanyás területén, a Balhás dűlőben. Az elkeseredett tulajdonosok keresték meg lapunkat azzal, hogy tegyem közzé a kutyus képét. A kis fehér szőrgombóc házi kedvencet „ nemes egyszerűséggel „ lelőtték, mint a kutyát. Lapunk úgy tudja, hogy a sértett az esetet nem jelentette be a rendőrségen. Megdöbbentő képek a cikkben!

Mikulás-váró játszóház a TISZApART moziban- December 4-én 10 órától filmvetítéssel összekötött játszóházat szervezünk a TISZApART Moziban!


Az abonyi képviselő testület immár ötödik alkalommal nem talált senkit sem a jegyzői poszt betöltésére alkalmasnak. Mint lapunk arról már beszámolt, a Hivatalban hosszú hónapok óta nincsen vezető, azaz Dr. Vörös Mária aljegyző tölti be ezt a funkciót. Olyan hosszú idő eltelt már, hogy az aljegyző elvileg simán beletanulhatott már a feladat elvégzésébe.


Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
