Itt a december, s mindenki izgatott készülődéssel várja a karácsonyt. Sajnos azonban sosem múlik el úgy év vége, hogy az izgatottság ne válna rémületté, elkeseredettséggé és sajnos néha gyásszá az ünnepek alatt felcsapó lángok nyomán. Az alábbiakban megpróbáljuk felhívni az olvasó figyelmét azokra a veszélyekre, melyek az év végi ünnepek jellemző tűzokozói, illetve ezek kapcsán a megelőzés fontos mozzanataira is.
Megtakarításaikat költötték el a karácsonyi vásárlók, nem volt menő az áruhitel és taroltak a webáruházak.- A magyar lakosság 4 %-a költött idén több, mint 100.000 forintot karácsonyi ajándékokra.- Kevesebben folyamodnak áruhitelhez a karácsony előtti időszakban, mint korábban - írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.
MTI hírösszeállítás - Ne essünk kétségbe! - Erdő Péter válságról és családról beszélt - Nem önzésből, de szeretetből kell megoldást keresni földi gondjainkra - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vasárnap Budapesten a Szent István-bazilikában tartott karácsonyi éjféli misén. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentbeszédében úgy fogalmazott: "Ne hagyjuk hát, hogy úrrá legyen rajtunk a csüggedés! Ne hagyjuk, hogy megrémítsenek pénzügyi adatok vagy statisztikák! Ne essünk kétségbe azon sem, ha az ilyen válságok talán annak a jelei, hogy mai életmódunk felemészti a föld erőtartalékait. Isten távlatában értelme van a történelem minden pillanatának."
Tizenhat hektáron telepítettek gyógynövény-ültetvényt Újszászon – írja az Új-Néplap. A közmunkások 21 200 homoktövist telepítettek, ehhez felhasználtak 106 tonna szerves trágyát, 170 tonna homokot, 23 000 liter vizet, és közel 2000 óra élőmunkát. Maga a telepítés a legnagyobb munka egy ilyen ültetvénynél, a továbbiakban kisebb munkaerővel és költséggel fogják a területet művelni.
Áldást és Békességet, szeretetben eltöltött Ünnepet
kíván Abony és a környező települések lakosainak a
Szilvási Aranykemence Sütőipari és Kereskedelmi Kft.
" Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma! "
Minden kedves tanulójnának Kellemes Karácsonyt
és Boldog Új Esztendőt kíván a Katedra Nyelviskola!
Köszönjük, hogy minket választottak!
Minden kedves Ügyfelünknek és Abony
város teljes lakosságának
Békés Karácsonyt és eredményekben,
üzleti sikerekben bővelkedő
Boldog Új Évet kíván a KLB Könyvelőiroda!
Köszönjük, hogy termékeinkkel
mi is hozzájárulhattunk
az Otthon karácsonyi melegéhez!
Boldog Új Esztendőt Abony!
BLERO ABLAK
Szeretetben, békében eltöltött kellemes Karácsonyt és
Boldog Új Esztendőt Kíván a Sport Divat Szaküzlet
minden kedves abonyi lakosnak!
Köszönjük, hogy nálunk vásároltak!
Jövőre is térjenek be hozzánk, megéri!
Kopjásné Éva
Az AGROPONT Eredményekben
Bővelkedő Új Évet kíván Abony lakosságának!
Nyitás: 2012. január 3-án!
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények