veroniq - 2019.08.26. 17:27

Az alábbiakban Makai Béla tulajdonos levelét teszem közzé, teljes terjedelmében, változatlan formában:
Tisztelt Lőrinczy Veronika!
Mivel tudomásom szerint szívügyeként viseli sorsát a tulajdonomban álló kivett anyagbányának, így tisztelettel tájékoztatom, hogy a mai napon az abonyi Képviselő-testületnek címzett levelemben és nyilatkozatommal a „Téglagyári - tó" használatát és hasznosítását sport, szabadidős, turisztikai, oktatási, illetve rekreációs célok megvalósítása érdekében ingyenesen felajánlottam Abony Városának és lakosainak.


KÖZHÍRRÉ TÉTETIK!
2019. szeptember 2-án, ebben az évben először és utoljára megismételhetetlen módon
KEZDETÉT VESZI A 2019/2020. TANÉV
A tanév kezdésével új és régi barátok, közösségek várnak mindenkit, azonban az odafigyelés, az óvatosság, a biztonság fontossága a régi marad!


Lapunk beszámolt róla, hogy az abonyi Téglagyári tó egy részét betemette az új tulajdonos, a nádast feltöltötte. Vélhetően mindezt jogszerűen tette, hiszen amikor megvette az ingatlant, a helyi önkormányzat "elfelejtette" átminőssítttetni a telket, az agyaggödörként szerepel. A témával kapcsolatban lapunk főszerkesztője kereste meg a hivatalos szerveket, melynek nyomán vizsgálat indul.

Álló teherautó hátuljába rohant egy személygépkocsi csütörtökön délután Tápiószőlősön, a Ceglédi úton.

A nagykőrösi FIDESZ- KDNP augusztus 21-én délelőtt, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ Dísztermében tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan bemutatta a FIDESZ- KDNP őszi önkormányzati választásokon induló polgármester jelöltjét, valamint az egyes körzetek képviselő- jelöltjeit.


Fotó: Járdány Vanda, képei IDE kattintva tekinthetők meg
Abonyiak Abonyért kitüntető díjak 2019
Az 1996-ban alapított Abonyiak Abonyért kitüntető díj idén 24. alkalommal kerül átadásra. Az elismerést évről évre azok a helyi polgárok vehetik át, akik munkájukkal, közéleti tevékenységükkel nagyban hozzájárultak városunk fejlődéséhez. A kitüntetésre ebben az esztendőben is sok javaslat érkezett, melyekről az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma hozott döntést.
Az Abonyiak Abonyért Alapítvány kuratóriuma 2019 évben Abonyiak Abonyért kitüntető díjban részesíti...

veroniq - 2019.08.14. 17:14

Dr. Nagy Péter jegyzőnek írtam a tegnapi napon levelet a Téglagyári tó ügyében. Mint ahogyan megírtuk, a tavat az új tulajdonos elkezdte betemetni. A nádast körülötte megszüntetik, pedig az sok madár természetes élőhelye. Az üggyel kapcsolatban megkerestem már a megyei környezetvédelmi hatóságot, most pedig a katasztrófavédelemhez fordulok, a jegyző tanácsának megfelelően. Íme, a jegyző válasza:

.jpg)
Ahogyan lapunk arról beszámolt, rekultiválják a téglagyári tavat, és környékét, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a terület nagy részét, beleértve a nádast, feltöltik. Ez hatalmas felháborodást keltett a lakosság körében. Sokan úgy vélik, hogy a területet ezzel tönkreteszik, az állatvilág jelentős része ezzel az akcióval megsemmisül. Aggályos az is, hogy a feltöltés után mi nyeli el majd a területen és környékén a belvizet, csapadékot. A téglagyári tó még az év elején a helyi önkormányzaté volt. Februárban pályáztaták meg, és egy helyi vállalkozó vette meg.


Véget ért a minden évben nagy sikernek örvendő Gyermek Horgásztáborunk, amelyen 24 fiatal horgász vett részt!

veroniq - 2019.08.12. 15:02
.jpg)
A Pest Megyei Rendőr - Főkapitányság sajtószolgálata lapunk kérdésére válaszolva közölte, hogy a Városközpontban lévő épület felgyújtásával kapcsolatban a rendőrségre bejelentés érkezett miszerint, 2019. augusztus 12-én 0 óra 50 perc körüli időben egy abonyi telephely egyik ajtaját ismeretlen személy meggyújtotta. A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás jelenlegi szakaszában egyéb információt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nem ad.
Előző hírünk:

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
