
Javasolta kedves olvasónk és szépen megkért, hogy fényképezzem le az Ipar utcáját, a Kossuth Ferenc utcát. Megtettem. Igaz, mára kiszáradt már, de még látható, hogy egy héttel ezelőtt nem lehetett itt kievickélni, sem autóval, sem gyalogosan. A lakók mélységesen fel vannak háborodva, és nem csak egyikük! Ugyanis a polgármester az egyik propaganda kiadványában konkrétan leírta, hogy azok az utcák múlt év november végéig rekonstrukcióra kerülnek, ahol a vízvezetéket cserélték.


A cím nem vicc, teljesen komoly. Romhányiné Dr. Balogh Edit úgy döntött, hogy március 2-án 18 órától vállalkozók számára vendégfogadással egybekötött estet ad. Disznótorossal várják az érdeklődőket. Ez a disznó nem pontosan az a disznó lesz, melyet a Ceglédi Tangazdaságból ingyen kaptak, és a kőröstetétleni Böllérversenyen még február 4-én vágtak le. Ezzel a sertéssel lett második a helyi önkormányzat csapata, a töltött káposztát a polgármester személyesen készítette.


Ez a cikk erőteljesen hasonít az aobony kékvércsés témához. Sajnos. Eredeti tervem szerint csak át akartam haladni Tiszabő községén, föl a töltésre, majd tovább Tiszaroffra. Sajnos a korai indulás ellenére, nem én voltam az első ember a gáton, de még csak nem is a legszorgalmasabb! Reggel 7 óra előtt, a faluhoz közel, már egy kerékpárt toló személybe botlottam. A biciklin frissen vágott, vastag fűzfaágak voltak.

Fájdalmas döntéseket is kell majd hozni?- Abonyban is vannak kisebb- nagyobb gondok a városi költségvetés fő számainak kialakítása körül. Nem csak a pénztelenség jelent problémát, hanem az is, hogy a tegnapi bizottsági ülésen számszaki hibás táblázatok, jogi tévedéseket tartalmazó táblák kerültek szétosztásra a tagok között, akik ezt szerencsére észrevették. Előzetesen a költségvetésbe betervezett hiány mértéke meghaladta a kettőszáz millió forintot.

Mint képünkön is jól látható, a Dr. Kostyán Andor Rendelő Intézet teteje beázik, ezért annak javítására a helyi önkormányzat megbízást adott vállalkozónak, de nem annak, aki végül az épületet befejezte. A képviselő testület meghozta a döntést, mely szerint mintegy 2,5 millió forintot áldoznak a hiba elhárítására, ami egyébként garanciális lenne.


Az alábbiakban olvasói levelet teszek közzé és hamarosan megkérdezem az intézményvezetőt is, hogy mi errőla véleménye. - Szia Veronika! Tegnap volt szerencsém közel 3 órát ücsörögni a Kostyánban és nagyon durva dolgokat tapasztaltam. Pl: Abonyban nincs normális nőgyógyászati ellátás. Ott ültek a kismamák és várták a dokit, mikor valaki észrevette, hogy ki van írva, nem túl figyelemfelkeltően, mert többen benézték, hogy a rendelés bizonytalan ideig elmarad.


Az Abonyi Birkózó Club eredményei : 2012.02.25. Cegléd Diák I. Országos Szabadfogású Rangsor verseny, és Meghívásos gyermek, diák verseny- Diák I.(1999-2001.ben születettek) kcs. - 29kg Kecskeméti Dávid II. hely- 32 kg Kecskeméti Krisztián I. hely- 38kg Molnár Nikoletta VII. hely- Folytatás és képek a cikkben, nagyításhoz kattints rájuk!



Nagy-Britanniában hamarosan az orvosok nem csak gyógyszerek írhatnak majd fel a betegeiknek, hanem olyan programokat is, amelyek elősegíthetik a sikeres kezeléseket. Andrew Lansley miniszter utasítására a brit egészségügyi szaktárca már össze is gyűjtött 500 olyan alkalmazást és ötletet, amelyek hasznosak lehetnek a felhasználók számára. Ezekről nyilvános szavazással döntenek.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
