
Értesítjük, hogy az 51/1999. (XII.25) BM rendelettel módosított 27/1996. (X.30) BM rendelet 3-7. §-a értelmében előírt kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás körébe tartozó feladatokat – a települési Önkormányzat közigazgatási határain belül - 2010. március 31-től Magyar Kémény Kft. alkalmazottjai látják el. Abony településén alkalmazottaink 2012. ÁPRILIS 05-től –MÁJUS 15-ig folyamatos munkavégzéssel látják el a szolgáltatást.

Úgy tűnik Albertirsa kezd kilábalni a hullámvölgyből….- Az U19-es csapat is próbálja életben tartani az esélyeit, a felnőttek pedig legyőzték Abonyt, így mindössze 1 pontra vannak a dobogó első helyétől. Az Albertirsa-Abony csúcsrangadón az időjárás nem éppen kedvezett sem a játékosoknak, sem a szurkoló közönségnek, ugyanis szombaton nagyon szeles és hideg idő volt, de ez szerencsére sok nézőnek nem szegte kedvét. Az pedig biztos, hogy aki kilátogatott, az nem bánta meg.

Az Apáczai Kiadó ebben a tanévben másodszor indított levelezős komplex tehetséggondozó tanulmányi versenyt első osztályosok részére. Iskolánkból egy csapat a ,,MANÓCSKÁK” csapata vett részt a versengésben. A csapat tagjai : Kiss Dana Flóra 1.t., Fekete Tibor 1.t., Micskó Milán 1.t. Az országos döntőre a három fordulóban szerzett pontjaik és a pontos munkájuknak köszönhetően jutottak be.



MTI- Ismeretlen tettesek hétvégén megrongálták a szobrokat, két darabot törtek le a Tiszavirág párból. A rendőrség keresi a vandálokat. A képeken egyértelműen látszik, hogy a kérészeknek egy csápja van, míg eredetileg kettő volt. Fotó: MTI- Bugány János

Több olvasónk is szóvá tette, hogy már bizony hosszú hetek óta több munkagödör is éktelenkedik Abony város piacának környékén. Szakértőnk arról számolt be, hogy nem csupán balesetveszélyes, mert bele lehet esni könnyen a gödrökbe, hanem ráadásul az AGROPONT előtti „ bombatölcsérben „ szabadon van hetek óta a gázvezeték is.


Április 3-án Tápiószecsőn, megyei mezei futóversenyen voltak diákjaink, ahol az alábbi eredmények születtek: 1500 m-en III. korcsoportos leány: I. helyezett (megyebajnok): Soós Fanni Kinga 6.mt., V. helyezett Hommer Csilla 6.t., Csapatban a lányok megyebajnokok lettek. Így bejutottak az Országos Döntőbe! Az első helyezett csapat tagjai: Soós Fanni Kinga 6.mt., Hommer Csilla 6.t., Batta Fruzsina 5.t., Mucsi Noémi 6.t., Majercsik Melinda 6.t.


Már most jelentkezz be, a High-Care 2012. április 14-én tartandó nyílt napjára! Fantasztikus újdonságokkal, 20% kedvezménnyel, és meglepetés ajándékkal várunk! Garantáljuk, a tökéletes méregtelenítést, bőröd feszességét, zsírpárnáid extrém csökkenését! És ami nemcsak NEKED fontos hanem a High-Care-nek is: ELÉGEDETT LESZEL AZ EREDMÉNNYEL!!! Hívj: 0656/420-012, 0670/423-3566 Ha nem megfelelő az időpont, akkor is telefonálj keresünk megoldást!


A Sonda Ipsos kutatási adatai szerint a világ internetezőinek hattizede a világhálón gyűjti össze az információkat a vásárolni kívánt termékekről, csaknem fele meg is veszi a weben. A világháló használóinak hattizede a banki ügyeit is itt intézi, s négytizednyien munkát is online módon keresnek. A magyar internetezők viszont leginkább álláskeresésre használják a webet (58 százalékuk), e tekintetben csak Lengyelország előz meg bennünket (61 százalékkal).

.jpg)
Erről számolt be lapunknak Pásztor Imre, Kőröstetétlen, valamint Palya István Jászkarajenő polgármestere, akik már hosszú hónapok óta lobbiznak azért, hogy településeiken végre legyen önálló rendőrőrs. Hozzájuk csatlakozott még Godó János, Törtel polgármestere is, és a hármas mindent megtesz annak érdekében, hogy végre legyen önálló őrs a falvakban.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények
