Sajnos meglehetősen félresikerült az utólagos fűpótlás Abony város főterén. Miközben telepítették a térfigyelő kamerákat,a cég, mely elnyerte a munkát, gondolt egy merészet és pillanatok alatt felásta a begyepesített közterületet. Mire a hivatali dolgozók észbe kaptak, már megtörtént a baj. Igaz, ki kellett javítani a telepítő cégnek a hibát, de az sezmmel láthatóan nem igazán sikerült. Nem nő össze a telepített fű a készen kapható gyepszőnyeggel. Ronda. Minden évben megmutatom Önöknek.
Kedves Olvasónk értesítette szerkesztőségünket, hogy a Szelei úton van egy, a közelmúltban szocpolból épült családi házikó, melyet ismeretlen tettesen már teljesen szétraboltak. Ez egy ikerház, melynek egyik fele már a tolvajok, fosztogatók martaléka lett. Nincsenek ablakai és semmi sem szinte…. Most megmutatjuk Önöknek, hogy milyen az, ha pusztítanak, illegálisan rabolnak. Vélhetően a bank már visszavette az ingatlant. A tulajdonos ismeretlen. A tettesek is. Abony szégyenfoltja mindez. Brutális képek ITT
Most kaptuk a bejelentlést, hogy ismeretlen személyek villanyszámlásnak adják ki magukat és így járják Abony város utcáit. A Pázmány Péter utcában már sajnos sikerrel jártak, ahonnan 11.000 forintot csaltak ki egy idős hölgytől. Az ügyben remdőrségi feljelentést is tettek a sértettek. A személyi igazolványt is elkérik és onnan kiírják az adatokat. Idős embereket " találnak " meg a csalók, bemennek a házba és ellenőrzik a villanykapcsolókat és a konektorokat.
Két kedves Olvasónk is küldött nekünk képet rosszul parkoló autókról, melyeket most közzéteszek mindenki okulására. Rajta, indulhat a képvadászat: Ha Ön is lát olyat, hogy valaki rosszkor, rossz helyen, szabálytalanul parkol, akkor küldje el szerkesztőségünk címére a képet, közzéteszem: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Igazi látványosságot jelentett a település főterén az a becslések szerint 250 rendőr, akit idevezényeltek. Rendbontásra nem kerül sor. A demonstrálók elmondása szerint is profik voltak. Galéria: ITT (fotó: Polyák Attila)
Nem kírési kiemelt médiafigyelem az abonyi JOBBIK-os országos tüntetését, gyakorlatilag csak mi és a JOBBIK közeli médiumok vagyunk jelen. A rendőrök profi módon végzik a munkájukat. Nem látható egyneruhás a város főterén. Néhány ismerős rendőri vezető civilben vegyült el a békésen demonstráló abonyiak között. Egyikük megjegyezte, hogy ezt azért nem várta volna a városvezetés részéről, hiszen senki sem jött el, hogy szolidaritást vállaljon a saját javait féltő lakossággal. Még Komáromból is érkeztek szép számmal és az ország szinte minden pontjáról. Mintegy négyszáz demonstráló lehet jelen
Abony városában mindenhol rendőrökkel találkozik az ember. Jöttek civil és rendőrségi autókkal, kisbuszokkal, rabszállító kocsit is látni, de motoros zsaru is tevékenykedik. Egyelőre ők sokkal többen vannak, mint a JOBBIK szimpatizánsok, akik ma éjjel 11 óráig demonstrálnak a rossz közbiztonság miatt. Hat órakor indul a séta a Mérgesre. Óránként beszámolunk a fejleményekről. Íme, pár kép a készülődésről. Erőszakmentes, nyugodt szép estét Abonynak! LŐVE
Meghívó- 2012. június 30-án 10:00 órától Abonyban a Vásártéren megrendezésre kerül az I. Abonyi Gyermek Lovasbaráti Találkozó, ahová szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Egész napos programok között szerepel csikós bemutató, kakasfogó verseny, pónilovaglás, lovaskocsikázás. A rendezvény látogatása ingyenes. A gyermek lovasok bemutatják ügyességük minden fokozatát a lovastorna kategóriától kezdve egészen a lovagolj és fuss kategóriáig. Aki szeretne egy kellemes napot eltölteni lovak, lovasok társaságában annak ott lesz a helye.
Kedves Olvasónk örvendeztetett meg bennünet az itt látható három fényképpel: Szervusz Veroniq! A lapban olvasott felhívásra küldök képeket. Ma délután három kocsit is láttam rövid félóra alatt legnagyobb áruházunk parkolójában szabálytalanul parkolni. Szeretném, ha okulva - megismerve kocsiját a tulajdonos - legközelebb szabályosabban parkolna. ( Képek még a cikkben! )
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények