veroniq - 2012.08.09. 11:10
MTI- A gyermekek egészségi állapotának jelentős javulását várja a kormány attól, hogy szeptembertől az iskolák első, ötödik és kilencedik évfolyamán bevezetik kötelező jelleggel a heti öt testnevelés órát, illetve testmozgást - mondta Hoffmann Rózsa a keddi kormányszóvivői tájékoztatón, ahol jelezte: a kabinet elfogadta a bevezetéssel kapcsolatos jelentést.
(MTI) – Több mint egy tucat település képviselteti magát a hét végi újszilvási mezőgazdasági- és kulturális seregszemlén, a Tápió Expón – közölte a rendezvény egyik főszervezője szerdán az MTI-vel. Szebeni Erzsébet elmondta, hogy péntektől az ország legnagyobb naperőműve mellett, az Abonyi úti vásártéren várják a Tápió mente 14 településének gazdálkodóit, kereskedőit, illetve kulturális csoportjait.
Új rovatot indítunk, mely bizonyos betegségek táplálkozással összefüggő megelőzését, illetve gyógyítását mutatja be. Először a magas vérnyomást vesszük nagyító alá. Hasznos tanácsainkkal szeretnénk segítséget nyújtani mindazoknak, akik küzdenek ezzel, a hazánkban népbetegségnek számító problémával. Nagyon alattomos kór a magasvérnyomás-betegség. Akár tíz évig is ellehetünk vele anélkül, hogy sejtenénk a bajt. Hirtelen lesújtó szövődményei pedig a legsúlyosabb következménnyel járhatnak. Tehát érdemes mindezt nagyon komolyan venni!
Már többen szóvá tették, de Janik András oktató külön felhívta a figyelmemet arra, hogy ez a balra kanyarodás igazán balesetveszélyes és valójában értelmetlen is a forgalmi rend ilyen megoldása. Már szertintem nem sokáig kell kitartanunk és helyre áll a rend a városban. Nem beszélve arról, hogy valamilyen nagyon érdekes jelek jelentek meg az úttesten.... Ha valaki tud magyarázatot adni arra, hogy ezek az izék micsodák, akkor előre is megköszönöm!
Olvasónk küldte, megosztom: Mindenkinek elege volt a Maguk keltette félelemből, rettegésből - Clemens Prinz / Népszava - Tisztelt Orbán úr! Elhatároztam, hogy írok Magának egy levelet, mint apa az apához. Gondolkodtam, jegyzeteltem, mi mindent szeretnék majd elmondani. Az íróasztalnál ülve rájöttem: Én Magának nem is szeretnék mondani semmit. A jó szóból úgysem ért, röhög rajta. Meg van győződve arról, mint valami lipótos, hogy az isteni szikra megvilágosította, és felhatalmazta az égvilágon mindenre.
( Korábbi kép a helyszínről: Most nem égett, " csak " megint betörtek ide.... ) Akciófilmbe illő jelenet játszódott le mára virradó éjszaka, mikor Olvasónk megpróbálta feltartóztatni .....
Jó hír Páromnak Tybnek ez a mostani kis laza MTI közlemény, mely szerint bárki építhet ezek után légi járművet. Neki ajánlom szíves figyelmébe mindezt. Miért is? Bizonyára kevesen tudják, de eredeti végzettsége repülőgép szakmérnök. Munkára fel! Itt a hír: Akár egy amatőr vagy amatőrök nonprofit szervezete is építhet saját célra légi járművet, de csak műszaki felügyelettel és azoknak a szabályoknak a betartásával, amelyeket a légi járművek gyártásáról, építéséről és műszaki alkalmasságáról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezet tartalmaz.
Akaratlanul is ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, amikor a Hír TV Péntek8 című adását néztem. A kormányhoz közel álló média is riasztó képet festett a jövőnkről. Ez már a vég, gondoltam…. A Riporterek a FIDESZ-es Font Sándorral beszélgettek, de olyan volt, mintha valami ellenzéki adást néznék. Kiderült, hogy gyakorlatilag nincs még egy ilyen hülye ország, ahol ennyire megsarcolnák a lakosságot. Különösen, ami az élelmiszerek árát illeti.
Az itt látható néhány régi képpel kedves Olvasónk örvendeztetett meg bennünket. Gondolom szakavatott olvasóink bekommentelik majd a képeket. Ha Önök is szeretnének megosztani velünk hasonlóakat, kérem küldjék el nekünk ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények