Nagy Gergő csak szerényen annyit jegyzett meg, mikor figyelmembe ajánlotta sportpályafutása egyik legnagyobb állomásának vidoját, hogy idézem: " Ígérem, többet nem küldök! "- " De igen, Geri Küldjél:) " Válaszoltam. Nézzük, mit is kapott Nagy gergő, az ETO kapusa: Évek óta az idény legjobban teljesítő utánpótlás játékosa kapja a Fehér Miklós-díjat. A 2011/12-es szezonban sok jó egyéni teljesítményre figyelhettek fel a szakemberek, közülük azt a játékost választották, aki két korosztályos csapat mellett bemutatkozott előbb az NB II-ben, majd az NB I-ben is.
Miért is nem volt áram a központban? Csak ideiglenesen tudták az E.ON munkatársai a hibát elhárítani, miután nagy nehezen megtalálták az okot. Az egyik földkábel volt zárlatos nem hivatalos információink szerint. Már délellőtt tízkor elment az áram, akkor be is jelentették a hibát, de csak eset fél nyolcra szüntették meg, hosszas vajúdást követően. Lehet, hogy az új vezeték lefektetése nem sikerült szakszerűen, mert cserélték a Plébánia és a Templom között.
Elmaradt a felnőtt férfi kézilabda mérkőzés, hiába jöttek a szurkolók. A Pénzügyőr csapata is mondott egy csatakiáltást, majd angolosan távozott. Most szeretné a központban tartani a Városunk Fejlődéséért Egyesület szokásos programját, de nem tudja, a színpad és a környék sötét és hangosítás sincsen. A téren mintegy 30 rendőr mászkál órák óta, fokozottan ellenőriznek. A programok elmaradásának oka az, hogy nincs áram.
Az MSZP szerint Kövér László házelnök téved, amikor arról beszél, hogy a gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze. Az ilyen és hasonló kijelentések a teljes abortusztilalmat készítik elő - vélik a szocialisták. Az Országgyűlés elnöke a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének pénteki nemzetközi konferenciáján, a Parlament felsőházi termében mondta azt, hogy a gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai kérdés.
Kedves nagykőrösi olvasónk mesélte el nekünk ezt a történetet, és azért szeretné közreadni, hogy másokon is segíthessen. Ha csak öt gyermek vagy felnőtt menekül meg a félelmetes kórtól, akkor már elérte azt, amit szeretne üzenni, mondja. Sajnos Nagykőrösön az utóbbi időben egyre több a kullancs, ezt a orvosok is megerősítették. Azt mondják, ennek oka, hogy a madarak behordják a városba a nem kívánatos élősködőket. Ismerősöm elmesélte, hogy elvitte pici gyermekét az orvoshoz, aki elmondta, hogy szezonban sajnos 15-20 kullancsot is szednek ki a betegekből.
Hétfőtől több mint ezer gyógyszerért kell többet vagy kevesebbet fizetni. - A gyógyszertámogatásokat érintő legutóbbi úgynevezett vaklicites eljárás nyomán október elsejével több mint ezer gyógyszer ára változik: 726-nak csökken, 543-nak emelkedik a térítési díja. Bidló Judit, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ártámogatási főosztályának vezetője korábban az MTI-nek elmondta: a legnagyobb mértékben a koleszterinszint-csökkentők ára mérséklődik.
veroniq - 2012.09.29. 10:48
Rovatunkat a JANIK autósiskola támogatja!- Ki ne ismerné azt az érzést az abonyi gépjárművezetők körében, mikor egy kerékpáros szemben a forgalommal bevágódik vele szembe…. Mint a rakéta, mert azt gondolja, hogy a KRESZ ezt megengedi, lehetővé teszi számára. Janik András oktatót faggattam arról, hogy ez valóban szabályos-e így, mert élt bennem a gyanú, hogy nem.
A cikket Markó Ferencnek ajánlom szeretettel. Ő úgyis elmondja, hogy mi volt ez és mi lett volna, ha robban.- Forró csokinkkal a kezünkben délután éppen az iroda felé sétáltunk pici fiammal, kristóffal, mikor egyszercsak szirénázó gépjárműre lettünk figyelmesek. Száguldott Szolnok felé. " Anya! Hova megy ez a furcsa autó? " Kérdezte, mert ilyet még sosem látott. Én sem sokat, főleg nem ilyen sebességgel haladva. " Bombát találtak drágám! " mondtam, mire jött a kérdés is: " Milyen gombát, anya? "
A Fővárosi Közgyűlés a Vidámpark bezárásáról dönthet- (MTI) - A Vidámpark bezárásáról dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdán: az előterjesztés szerint az intézmény november 4-én végleg bezár, majd az év végéig átadja az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. Mint az előterjesztésben olvasható, évtizedek óta megoldatlan probléma a Városligetben található két szabadidős intézmény, a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark további fejlesztésének ügye.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények