Abony Város Önkormányzatának képviselő testülete a mai napon zárt ülésen döntött a Sportcsarnok intézményvezetői állásáról. Két eredmémyes pályázat született a benyújtott hatból. Az egyik a jelenleg is igazgatói szerepet betöltő Sárkányné Bálint Máriáé, a másik Brandt Tamásé, az ABONETT KC női kézilabda csapatának edzőjéé volt. A testület úgy döntött, hogy nem vált és bizalmat szavazott továbbra is a pozícióját már 16 éve betöltő intézményvezetőnek, Sárkányné Bálint Máriának. Szerkesztőségünk, olvasóink és Abony város lakossága nevében is szeretettel gratulálunk és további jó munkát, kitartást kívánunk!
Az október 23-i ünnepi megemlékezések alkalmával az abonyi JOBBIK alapszervezet is járt Budapesten. Szeremi Anikó elnök lapunknak elmondta, hogy mintegy húszan utaztak városunkból és a JOBBIK által szervezett buszokra nagy volt a túljelentkezés. Az elnök elmondása szerint mintegy 20 ezres tömeg vehetett részt a párt programjain, illetve a nagygyűlésen. A rendőrök általi intézkedéseket már megszokták,a vegzálás sem okozott számukra meglepetést.
A közelmúltban az abonyi Összefogás Közhasznú Egyesület sajtótájékoztatót tartott, melyen sajnos egyéb elfoglaltságom miatt nem tudtam részt venni. Ennek ellenére küldtem kérdést a szervezet vezetőjének és megígértem, hoyg kész vagyok közzétenni a sajtóanyagot. Mit is kérdeztem? Többen felkapták a fejüket azon a tényen, hogy ez a civil szervezet közel egymilliós támogatást nyert programjához. Ezért erről kértem tájákoztatást. Kiderült, hogy ehhez még önerő is társult, a profi módon megszervezett egész napos program és a hozzá kapcsolódó teendők ugyanis összesen csaknem másfél millió forintba kerültek. Íme, a tájékoztató anyag teljes terjedelmében: Hozzájárulás Abony gazdasági és kulturális életének fellendítéséhez, valamint a város kézműves hagyományainak ápolása volt az Összefogás egy jobb Abonyért Közhasznú Egyesület célja, amikor Mihály napi vásár és mulatság címmel megrendezte egész napos kézműves vásárát helyi és környékbeli alkotók, kézművesek számára Abony főterén.
Szeretettel gratulálunk minden kedves abonyi helyezettnek!- Főtér Kupa Skultéty Sándor Emlékverseny- Abony 2012.10.21. - Diák II. Korcsoport eredményei: 29kg- 1. Kecskeméti Dávid Abony-Nyársapát- 2. Katona Zoltán Cegléd- 3. Kovács László Törökszentmiklós , Kovács Kevin Abony-Nyársapát- 32kg- 1. Seres Attila Abony-Nyársapát- 2. Navics Dávid Zombor- 3. Kovács Ádám Dévaványa , Németh Milán Cegléd - Fotók: Polyák Attila
Találtam egy kellemes videot, az egyik megosztó portálon és ezzel a kis zenével kívánok minden kedves Olvasónak vidám estét. A TAHA BAND zenélget a felvételen, gondolom mindennyiunk örömére.
A Tejútrendszer központjában terpeszkedő fekete lyuk, a Sagittarius A (Sgr A) "falatozását" kapta lencsevégre az amerikai röntgencsillagászati műhold, a NuSTAR űrteleszkóp. A 165 millió dolláros feketelyukvadász NuSTAR-t (Nuclear Spectroscopic Telescope Array/Nukleáris Spektroszkóp-távcsőrács) ez év június 13-án bocsátották fel. Az 550 kilométeres magasságban keringő űrteleszkóp kétévesre tervezett küldetése során a röntgentartomány .....
A közelmúltban megtartott rendőrségi fórumon Nagy László alezredes, kapitányságvezető elmondta, hogy a négy járőr gépkocsiból hármat hamarosan, heteken belül leadnak, mert elérték a maximális futásteljesítményt. A Fordok helyett Opel Astrák érkeznek. Összesen 20 terepjárót szerzett be a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság és a nagykőrösi zsaruk nagyon reménykednek abban, hogy ezek közül nekik is jut majd egy.
Vasárnap már 13. alkalommal vághatott neki közel 350 induló a Futabony, Magas István emlékverseny távjainak, mely rendezvény idén az I. Főtér Futás nevet kapta. A gyönyörű idő és a szép számban (62 fő) nevező óvodások futama jó alapot adott az egész versenynek. A célban minden óvodás aranyérmet kapott, bízva benne, hogy ezzel jövőre, ugyanitt hasonló lelkesedéssel indulnak majd a már picit nehezebben megszerezhető medálokért, oklevelekért.
„Védjük és szépítsük környezetünket!”- „Egy fecske is csinálhat nyarat” - Egyesületünk a „Lehetőségeink Fő Tere” sikerünk akciója című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú város rehabilitációs pályázathoz kapcsolódó környezet védelmével kapcsolatos mini-projektben vállaltakat teljesítette. Nagycsoportú óvodásoktól a középiskolásokig, illetve gazdálkodó szervezetek vezető, vállalkozók, őstermelők, politikai döntéshozók (Képviselő-testületet), civil szervezetek.....
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények