Olvasónk levele: Tisztelt Veronika! A Mária Terézia utca lakói nevében írom ezt a levelet. Legyen szives kijönni és meggyőződni arról, hogy a Tesco hipermarket, a buszmegállók illetve Abony város központ megközelítése se gyalogosan, se kerékpárral, víz és sár nélkül lehetetlen, balesetveszélyes eljutni a 4-es főúton, amin a kocsik úgyszintén összecsapnak vízzel, sárral.
Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin, illetve 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A Mol legutóbb múlt héten pénteken csökkentette bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin, illetve 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A mostani csökkentéssel a 95-ös benzin átlagára 413-414 forintra, a gázolajé pedig 426-427 forintra esik.
Egy sertéstenyésztéssel foglalkozó gazdának a vevői pénz helyett hulladékfémmel fizettek. A pénzügyőrök közérdekű bejelentés alapján ellenőrizték a tanyát, a több millió forint értékű fémeket pedig lefoglalták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az 51-es főút mellett, az egyik tanyán közérdekű bejelentés alapján ellenőrzést végeztek és a magánterületen kb. 80 tonna illegális fémhulladékot találtak. Az ingatlan tulajdonosa elmondta, hogy azokat az általa tenyésztett sertésekért cserébe kapta a vevőktől, akik így fizettek.
Súlyos választási csalássorozat történt ma Tiszavasváriban. A civil szervezet mögé bújt Fidesz kampánycsapata - köztük Ráduly Zsolt polgármester-jelölt - ugyanis tömegesen szállította a szavazóurnákhoz a helyi cigányokat. Mindezekről számos videófelvétel is tanúskodik. A napközbeni részvételi adatok szintén azt támasztják alá, hogy a legtöbben abban a körzetben mentek el választani, ahol többségében cigányok laknak.
Az ügyben sajnos Abony városa is vastagon érintett, ugyanis 2,3 milliárd forint értékben bocsátott ki kötvényt.- MTI - November 7-ei ülésén kerül a kormány elé az önkormányzati adósságállomány egy részének állami átvállalását tartalmazó előterjesztés - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában.
Íme, legújabb látogatottsági statisztikánk, köszönjük, hogy olvasnak minket, köszönjük, hogy velünk tartanak! Olvasáshoz katt a címre!
Csörnyei Ida rovata: A nyugati világban a náthát és az influenzát a vírusoknak tulajdonítják, így a gyógynövényes kezelés is a vírusok elleni orvosságokra összpontosít. A hagyományos kínai orvosi megközelítésben a hat külső" rossz", amelyek a hideghez, meleghez vagy nyári forrósághoz, tűzhöz, szélhez, nedvességhez, szárazsághoz tartoznak, képezik a "külső" betegségek elsődleges okait.
Szeretettel gratulálunk a törteli és abonyi fiataloknak, akik egy nagyszabású járőrversenyen második helyezést értek el!- Teleki László nemzetőr őrnagy apunknak elmondta, hogy Nemzetőr Egyesületük tagjai elmúlt héten az 1956-os megemlékezések sorában részt vett az Abony város által szervezett városi ünnepségen és koszorúzáson. Törtel község szervezésében a koszorúzáson,és azt követő ünnepi műsoron. 2012.október.27.-én pedig eredményesen részt vettünk, az
JOBBIK közlemény: Október közepén vált ismertté, hogy ez év végén végleg megszűnik a Kiskundorozsma és az ausztriai Wels között évtizedek óta működő, kamionokat vasúton szállító kombinált fuvarozás, a Ro-La. Történik ez akkor, amikor éppen közbeszerzési eljárás alatt áll az elektronikus útdíj fizetési rendszer kiépítésére és működtetésére kiírt tender. Az elektronikus útdíj elvben a közúti nehéz tehergépjármű forgalom csökkentését, .....
Az oldal IDE kattintva elérhető. - a 15 éves lányok nem biztos, hogy nemi szervek és mellbimbók között szerettek volna szerepelni!- Olvasónk értesített minderről engem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy először viszonylagosan konszolidáltnak induló, máshonnan csinos .....
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények