Három ittas embert mentettek meg a fagyhaláltól a járőrök és a segítőkész állampolgárok hétfőn Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Túrkevén hétfő délelőtt a járőrök vették észre azt a férfit, aki magatehetetlenül feküdt az egyik útkereszteződésnél. Az ittas helybelit a rendőrök hazaszállították - mondta Pásztorné Kovács Ágnes.
Mikor Szent Karácsony angyalai szállnak, öröm a vendége minden igaz háznak.
Eltörpül ilyenkor a lárma az árnyék, megszépül a szívben minden igaz szándék.
Áldott, Békés Karácsonyt kíván Dr. Szolga Ferenc fogszakorvos és munkatársai!
Köszönjük egész éves megtisztelő bizalmukat! Várjuk Önöket jövőre is!
Szenteste történt a legtöbb baj. Többnyire rosszullétek miatt hívták a mentőket. Szerda délig a fővárosban 970, országosan csaknem ötezer esetben riasztották a mentőket a karácsonyi ünnepek alatt. A legtöbb segélyhívás 24-én, hétfőn délután és kora este érkezett, a leggyakoribb eset pedig szív- és érrendszeri betegséggel összefüggő rosszullét volt – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója
Teleki László nemzetőr őrnagy tájékoztatta lapunkat arról, hogy a nemzetőrök, összesen kilencen részt vettek december 23-án Budapesten a Móricz Zsigmond körtéren, az Adventi vacsoraosztáson. A zord idő ellenére, intenzív hóesés, majd ónos eső, minden részt vevő nemzetőr teljesítette vállalt feladatát. Ezúton kívánok szerkesztőségünk és olvasóink nevében további jó munkát, az új esztendőre pedig erőt és egészséget nemzetőreinknek! - Lőrinczy Veronika
Vannak, akiknek még a Karácsony sem szent…. Ugyanis lapinformációink szerint az abonyi piacon 24-re reggelre a nápolyis bódét törték fel. Bizonyára kellett egy kis édesség a karácsonyi asztalra. Nem jobb a helyzet Nyársapáton sem, ott reggelre, szintén hétfőre virradóan az Apáti Bisztró melletti ruhásboltot fosztották ki. Ezt az infromációt is olvasónk osztotta meg velünk.
További szép Karácsonyt kívánnak szeretettel
a VÉNUSZ Hölgyei!
Tudod: Frizurák, sminkek, körmök, körömápolás és masszázs!
Mert megérdemled!
Viszont kívánjuk Szerkesztőségünk és Olvasóink nevében,
sok szeretettel és eredményekben
gazdag szolgálatokat
kívánunk a bűnözőkkel szembeni küzdelemben!
Rovatunkat a JANIK Autósiskola támogatja! Balesetmentes közlekedést kívánnak mindenkinek!- Mentő is sérült a balesetben!- Ma reggel az egyik abonyi családnak nem úgy sikerült az utazása, ahogyan azt eltervezték, mert egy dupla villanyoszlop állta útjukat a Batthyány utcában.
A POWER Karate SE december 14-én rendezte meg Abony Város Sportcsarnokában a kyokushin övvizsgát, melyen összesen 70 sportolójuk vett részt. Harminchárman szerettek volna magasabb övfokozatra vizsgázni. Magas szintű vizsgalfeladatokat mutattak be az egész éves felkészülésnek köszönhetően és száz százalékos teljesítményt produkáltak, hiszen mind a harminchárman sikeres övvizsgát tettek. Ezt követően került sor a 2012-es évben kiemelkedő munkát nyújtó sportolók és edzők kitüntetésére.
Galéria megtekinthető ITT: Fotó: Polyák Attila
Így év vége közeledtével minden ember kicsit összegez, visszatekint az elmúlt esztendőre, bár még nem az Óévet búcsúztatjuk, hanem a Karácsonyt várjuk. Az estét, melyen házunk megtelik azokkal, akik a legfontosabbak számunkra, vagy más házában gyűlik össze a Család, hogy igazi szeretetben ünnepeljünk.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények