Az esztendő utolsó vadászatát tartották Törtelen, a helyi vadásztársaság szervezésében, melyre kedves invitálást kaptam, és amelynek boldogan tettem eleget. Kisfiammal ketten indultunk útnak és feledhetetlen élményekkel gazdagabban tértünk haza. Képgaléria IDE kattintva elérhető
A köztiszteletben álló orvos írja: Megjelent a Magyar Közlönyben a közalkalmazottak kényszernyugdíjazásának rendelete. Ezek szerint ez mindenkire, a 62 éves kort elérő orvosokra is vonatkozik. Egy kibúvó van, ha az Intézet vezetője a személy munkáját különösen fontosnak tartja, jelenti az illetékes miniszternek, majd az ügyet a kormány elé viszik. A kormány dönt arról, hogy Kovács doktor esetében felmentést adhat-e a foglakoztató igazgatója. Az ész megáll.- forrás: facebook
Több pontban is módosulnak a KRESZ szabályok jövő év elejétől, így pár napon belül más szankciókat alkalmazhat a rendőrség az ittas vezetőkkel szemben is. Erről számolt be lapunknak Janik András oktató, a JANIK Autósiskola vezetője, aki elmondta, hogy szabad ittasan kerékpárt tolni, mert a kerékpárt toló személy gyalogosnak minősül.......
Abony város és a környező
települések lakosságának
jó szilveszteri készülődést,
Kellemes party-t és
eredményekben bővelkedő,
gazdagabb Új Esztendőt kíván
a Mészáros Vendéglő!
A szilveszteri ráhangolódás cikkeinek megjelenését az INNOVEN támogatja.- A világ polgárainak 91 százaléka tervez valamilyen elfoglaltságot szilveszter estére, míg 9 százaléknyian átalusszák az év utolsó óráit. A legtöbben, 39 százaléknyian társaságban, barátokkal, családtagjaikkal közös partit szerveznek, de viszonylag sokan, 33 százaléknyian szűk körben, otthon töltik a szilveszter éjszakát. A magyarok nagy többsége, 92 százaléka is aktívan ünnepli az újesztendő beköszöntét...
Rendőrségi figyelmeztetésben részesítették Dr. Simó Endrét, a Magyar Szociális Fórum szervezőjét azért, mert november 15-én tüntetést szervezett egy nyolc hónapos várandós asszony kilakoltatásának megakadályozásáért – adta hírül pénteken az MSZF. A rendőrségi indoklás szerint Simó „visszaélt a gyülekezési joggal”, mert elmulasztotta előzetesen bejelenteni a rendezvényt a rendőrhatóságnál. A rendőrség a helyszínen indított eljárást az emberi jogokért küzdő társadalmi mozgalom képviselője ellen.
Kedves olvasónk szólt nekem telefonon, hogy ma délután talált egy kulcs csomót a Bicskei úton, rajta ELZETT klucs, egy nagyobbacska, meg kisebb is. Van rajta egy sárga biléta, rajta szám. A jogos tulajdonos a szám bemondása után megkaphatja a kulcsait. Írjon nekem kommentet ide, vagy írjon e-mailt ide: szerkesztoseg@miabonyunk.hu vagy hívjon: 30/9-670-313
veroniq - 2012.12.28. 20:38
Elfogták azt az ötfős csoportot, amely több mint 100 millió forint értékben lopott családi házakból Szolnokon, Túrkevén, Abonyban, Cegléden és Kecskeméten. A négy törökszentmiklósi és egy szolnoki férfi jómódú családok kertes házába tört be feszítővassal, miután hatástalanította a riasztórendszereket. Ékszereket, készpénzt, műszaki cikkeket, festményt és pisztolyt vittek el – zsákmányuk alkalmanként meghaladta a tízmillió forintot.
Bár az időjárás nem éppen alkalmas a művelet végrehajtására, mégis megérkeztek a közútkezelő munkatársai a két ünnep között Abonyba, és a Baross Gábor utat elkezdték nagy erőkkel kátyúzni. A hadművelet lényege a következő: a hatalmas pocsolyák beltartalmát egy ember cirokseprűvel nagyjából kisöpri, majd beleöntik a forró aszfaltot, és azt úthengerrel belepréselik. A mai napon több olvasó is felhívott és felháborodását fejezte ki emiatt. ( Elképesztő képek a cikkben )
Cikkünk támogatója a JANIK Autósiskola- A szemtanú írja: Mentünk ki Csemőbe Cegléd felől, és már akkor ott volt az autó nekicsapódva a fának és felborulva! Én kihívtam a mentőt, tűzoltót, rendőrséget, míg a páromék megpróbáltak segíteni! Most jöttünk visszafelé és már eltakarítottak mindent! Nincs lezárva az út. Ketten ültek az autóban, egy férfi és egy nő, egy kék színű Wolksvagen szenvedett balesetet.
Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények