Állok az egyik abonyi nagyáruház pénztáránál. Fizetni készülök, semmi különöset nem veszek, csak a szokásos legolcsóbb dolgot egy- két napi bevásárlás. Étel, alapvető élelmiszerek főként. Egy kis kedveskedés a kisfiamnak meg a páromnak. Előttem magyar asszony áll, két pici gyerekkel, lehetnek olyan négyéves formák, de lehet, hogy ennél jóval idősebbek, csak picik. Iszonyúan, selypítve beszélnek, nem lehet érteni, látszik rajtuk, hogy talán szellemileg sem épek. Ruhájuk tiszta, nem a legújabb divat szerinti, nem is túl kopottas, de mégis. Olyan, segélycsomagból való talán.

Vásárolnak ők is,(én is) egy szép csomag csirkecombot, szintén semmi luxus, csak étel az asztalra, mindenből a legolcsóbb.(mint  én  mert  nem vagyok  gazdag,miböl is lennék) A két kis fehér gyerek kiharcol magának egy- egy tic- tacot. Anyuka enged, dühösen, fásultan. Veszekedni, kiabálni nincs kedve, de durva, semmi szeretet, csak kötelesség. Látszik, megtörte az élet, szomorú, mosolytalan arc

A növényi tejek igazi sztárrá váltak az utóbbi években – nemcsak a kávézókban, hanem otthon, a reggelizőasztalon is. Egyre többen választják őket laktózérzékenység vagy vegán életmód miatt, vagy egyszerűen azért, mert könnyebben emészthetők, finomak, nem viszik fel a vércukorszintet és rengetegféle formában elérhetők.

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.