Mi Abonyunk - Ismerős helyi nevek is a szégyenlistákon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8099, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.08.02. 16:10

A NAV a közelmúltban tette közzé azt az illusztris, második negyedéves listát, melyen nem csak országosan ismert nagy cégek és igazi celebek- köztük Győzike is- szerepelnek, hanem térségünkből is vannak néhányan. Például érintett a törteli képviselő testület egyik tagja is magánszemélyként, mert az adótartozása meghaladja a 10 millió forintot. Rajta kívül van nagykőrösi vállalkozás is, mely „Az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély , Ez (2012. június 30-i állapot). A listában sajnos nem lehet névre vagy településre keresni, de egy biztos, benne szerepel, több, mint 100 milliós tartozása miatt a KUN TRANS FUVAR Fuvarozó. Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság, mely végelszámolás alatt van, és a Pöcök dűlőben van a székhelye. Két abonyi becsődölt vállalkozás is több, mint 100 millióval lóg a NAV-nak. Ezek: Astron Biztonsági Szolgálat Korlátolt Felelősségű Társaság, "felszámolás alatt", a Tószegi útról és az IV-KER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság "felszámolás alatt", melynek székhelye a Szegfű úton van.

Egyébként valamivel hosszabbak lettek azok a listák, amelyeken a száz-, illetve tízmillió forint feletti tartozással rendelkezőket sorolja fel az adóhivatal. A második negyedéves adatok szerint több mint 1,6 ezer cégről és 3,7 ezer magánszemély illetve egyéni vállalkozóról van szó - ők összesen alsó hangon közel 200 milliárddal lógnak.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken tette közzé a 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók, illetve a 100 milliós limitet felülmúló cégek listáját, a 2012 június 30-i állapot szerint.

A legutóbbi, idén áprilisi közléshez képest (amely az első negyedév végi állapotot mutatta) a magánszemélyek és vállalkozók esetében kissé nőtt, bő 3,7 ezer név található a felsorolásban. Legtöbbjük (2,7 ezren) egyszerű magánszemély, az egyéni vállalkozók felsorolása 1021 nevet számlál. Tőlük összesen - a tízmilliós alsó határral számolva - legalább 37 milliárd forint kintlévőségre vár a NAV.

Alig bővült a céges lista

Mintegy 1,6 ezer cég szerepel a százmillió forint feletti, folyamatosan, legalább 180 napon át fennálló tartozással rendelkező vállalkozások listáján, szemben az első negyedévi másfélezres listával. (Igaz, a negyedik negyedév végén 1800-as és az azt megelőző több mint kétezres felsorolást közölt az adóhivatal.) Közülük 384 vállalkozás esetében van bármiféle esély arra, hogy a pénz még befolyhat - ezek a cégek nem állnak sem felszámolási sem végelszámolási eljárás alatt. Az ebből a listából hagyományosan nem derül ki, hogy pontosan mennyi a tartozása ezeknek a cégeknek, a felsorolásban ugyanis csak a nevük szerepel - s a tény, hogy a tartozás nem csekély.

ITT olvashat még részleteket a témáról

 

Gazdaság:
Abony   
 2 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ugye ismerjük a tulajdonosok némelyikét?

tyb -

2012.08.06. 09:21:35

Tudjuk és látjuk, hogy valójában nem tönkrement vállalkozások birtokosai. Tengerentúli utazások, több tízmilliós autók fémjelzik karakterüket. Ez ma már egy üzletág. Cégbedöntés, a magyar neve. Hiába a büntetőjogi szankciók kilátásba helyezése, a pénz felszabadítja az erkölcsöt és a gátlásokat. "Szegény Csaba!" ugrattam az egyik kedvenc szakemberemet egy korábbi kommentemben a pénz és az ész általános tapasztalati összefüggése kapcsán. Nos, a cikk egyes alanyairól, többnyire ugyanez a szólás jut az eszembe, feltételezve, hogy az ész nem egyenlő gátlástalansággal, törvénykerüléssel, bűnözéssel... Király      

Keresés a listában

Varga Csaba -

2012.08.04. 15:09:36

Akit érdekel a téma, annak írom. A Nav honlapján található pdf. fájlt meg kell nyitni, ezután a jobb egér gombbal kell kattintani, a "Find"-re kattintani és a jobb felső sarokban megjelenő ablakba kell beírni a település vagy a személy nevét. A találatok között a kereső ablakja melletti nyilakkal lehet lépegetni. Jó keresgélést.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

Hogyan lehet közösen jól dokumentumot szerkeszteni?

Ki ne ismerné a közös projektek problematikáját, pláne, ha ahhoz összehangolt adminisztrációra van szükség?! Amikor több kollégával együtt kell szerkeszteni, vezetni a dokumentumokat, az számtalan hibalehetőséget hordozhat magában.

 

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok