Mi Abonyunk - Megint minket sarcolnak meg?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8084, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.04.19. 13:17

500 milliárdos megszorítást jelenthet be a kormány két héten belül- Szűk két hete maradt a kormánynak arra, hogy kiterítse a lapjait és benyújtsa Brüsszelnek a friss konvergencia programját. A Policy Agenda elemzői szerint a dokumentumon múlhat az, hogy meg tudunk-e egyezni a nemzetközi szervezetekkel egy újabb hitelmegállapodásról, ehhez azonban az idei évhez képest 450-500 milliárd forintos kiigazítást kellene felmutatni a büdzsében. Mit kell felmutatnunk?


A konvergenciaprogramban a kormánynak fel kell vázolnia, hogy miképpen kívánja betartani a vállalt 2012-es és 2013-as költségvetési hiánycélt. Annak érdekében, hogy ez értelmezhető legyen a nemzetközi piacok számára is, már a konkrét intézkedéseket is be kell mutatnia a kabinetnek. Azaz a konvergenciaprogram döntően meghatározza az elkövetkező év kormányzati politikájának fő irányát - olvasható a Policíy Agenda szerdán megjelent elemzésében.

A cég szakemberei szerint ha Brüsszel nem fogadja el a programot, vagy a piac kedvezőtlenül reagál arra, akkor messze kerülhetünk a biztonságot jelentő IMF-hitelmegállapodástól. Ezenkívül a program esetleges elutasítása magával vonja a kohéziós források zárolását is, amely ügyben korábban a kormány határozott álláspontja volt, hogy bizonyítani tudja majd az Európai Unió többi tagállamának, hogy képes egy fenntartható költségvetést benyújtani - olvasható az elemzésben.

Forrás, folytatás, részletek itt!
Beküldő: Olvasónk

Küldjön Ön is cikket nekünk, ajánljon!

Gazdaság:
Adó   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok