Mi Abonyunk - Mindent megtesznek a vérlázító állapotok megszüntetése érdekében
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.03.13. 19:00

Mondta el lapunknak Dr. Pusztai Dezső, a Kostyán Andor Rendelőintézet igazgatója cikkünk kapcsán, mely arról szólt, hogy Abonyban vérlázító állapotok uralkodnak a vérvételen. Ennek oka, hogy nincsen sorszám, és bizonyos emberek a kismamák, idős, beteg emberke elé tolakodnak. Pusztai Dezső egyetért Olvasónk alapvető felvetéseivel és haladéktalanul megkeresik a megoldást a gondokra, annak érdekében, hogy elégedettek legyenek a vérvételre érkező paciensek. Megtudtam, hogy a vérvétel valóban alulfinanszírozott, vagyis a labor működtetése. Gyakorlatilag az OEP még a kémcső árát sem fizeti meg. Ennek ellenére szeretnének továbbra is helyben laboratóriumi szolgáltatásokat nyújtani.

Előző cikkünk a témáról IDE kattintva olvasható

„ A panasz tehát jogos. A vérvétel kérdése jelenleg országos probléma, Abonyban kettős rendszer szerint működik. A háziorvos rendeli el, a végrehajtás két lépcsős, a vérvétel itt helyben, Abonyban a Dr. Kostyán Andor Rendelőintézetben történik, a minta vizsgálata a Ceglédi Toldy Ferenc Kórházban, ahova délelőtt fél tízre be kell érkeznie a vizsgálati anyagoknak. Így már kilenc órakor, maximum negyed tízkor be kell fejeznünk a vérvételt Abonyban, legyen is akárhány ember a folyosón. Tudom, sokszor tényleg tömeg van, a behívós rendszer nem működik, kell eszközölni valami megoldást. Mindenképpen kell moderálnia rendszert. A labor felett a sorszámos tábla, nem az a tábla, amire a betegek gondolnak. Ez nem a behívást teszi lehetővé. Ez egy tájékoztató a rendelőkről, hogy mikor ki következik. A labor felett nem működik ez a sorszámos kijelző, nem erre vonatkozik. Lehet, hogy egy használaton kívüli rendelőnél írjuk majd ki a sorszámokat, a recepciónál osztjuk ki azokat. Mindenképpen keressük a megoldást. Nem szeretnénk korlátozni ugyan az egy napon a vérvételen kiszolgált, ellátott paciensek számát, de lehet, hogy meg kell húznunk a határt 40- 50- vagy 60 főnél. Kérem szíves megértésüket és türelmüket. „- mondta el lapunknak Pusztai Dezső, a Dr. Kostyán Andor Andor Rendelőintézet igazgatója.

LŐVE
 

Egészségünk:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Érdemes elektromosra cserélni a hagyományos fogkefét

A koronavírus járvány sokaknál pszichés zavarokat okozott

Orbán szerint hamarosan lesz vakcina

COVID kórház a ceglédi is- Államtitkári nyilatkozat

Dr. Imreh Zsuzsanna doktornő üzenete

Kérdezz, felelnek - tanácsadás az interneten

Rendkívüli jogrend, kijárási korlátozás

Pusztai Dezső ceglédi kórház főigazgató: Két hétig nagyon nehéz lesz

30 év körüli a legtöbb új koronavírus fertőzött

A BCG-oltás enyhítheti a koronavírus-betegség tüneteit

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok