Mi Abonyunk - Elindultak az emeletes vonatok a Cegléd- Budapest vonalon
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7047, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2020.03.15. 14:55

 

Elindult az első emeletes KISS motorvonat a Budapest-Cegléd vonalon vasárnap utasforgalmi próbaüzemben.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a Nyugati pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón azt mondta: 2020 valódi korszakhatárt jelent a vasúti közlekedésben, tavasztól fokozatosan állnak forgalomba az emeletes motorvonatok a legforgalmasabb hazai vasútvonalakon, a ceglédin és a vácin.

Emlékeztetett arra, hogy

a MÁV-Start 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadler céggel negyven, 600 ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. A negyven motorvonat több mint 200 milliárd forintba került, a vasúttársaság így 24 ezer új ülőhelyet kínálhat az utazóknak.

Schanda Tamás kiemelte: a kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósított a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítésére. A 2016 és 2024 közötti időszakban mintegy 1800 milliárd forintot fordítanak a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra. 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kiemelt törekvése a közösségi közlekedés és különösen az annak gerincét adó környezetkímélő vasút versenyképességének erősítése az egyéni megoldásokkal szemben - hangsúlyozta az ITM államtitkára.

Hozzátette, a fejlesztések fontos célterülete a Budapest elővárosi forgalom, ahol a vasutat évente mintegy 60 millióan választják, a MÁV-Start belföldi fizető utasainak több mint fele a fővárosi agglomerációban közlekedik.

Az átfogó korszerűsítések eredménye az utasszám növekedésében is meglátszik, a motorvonatokkal kiszolgált egyes elővárosi szakaszokon kimagasló, 20 százalék feletti az utasszám emelkedése. A vasúti járműállomány folyamatos fejlesztésének köszönhetően 2022 végétől a Budapest elővárosi forgalomban mindenütt korszerű motorvonatok szállítják majd az utasokat - mondta Schanda Tamás. 

Gazdaság:
MÁV   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Még a koronavírus megjelenése előtt mérséklődtek a Pest megyei ingatlanárak

Ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

A NAV válaszol a koronavírus helyzetben az adózók kérdéseire

Nincs ok a készletfelhalmozásra.

Bemutatkozik az abonyi üzleti park! Önt is várják bérlőnek!

Gazdaságvédelmi Akcióterv: már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

Moratórium. A hitelesek negyede tovább törleszt

Agrárkamara: a magyar élelmiszeripar képes a lakosság folyamatos ellátására

Abony ingatlanpiaca feljebb lépett az árak létráján

Ez az a papír, amit a rendőrök NEM kérhetnek tőled igazoltatáskor!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Emeletes

kotivi -

2020.03.18. 13:45:40

Már le is állt a tesztelés!

 


Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok