Mi Abonyunk - Így kérdezhető le a betegéletút, és jelenthető is a szabálytalanság
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2020.01.20. 13:03

 

Közösségi oldalunkon az elmúlt hét végén olvasóink jelzései alapján megosztottam egy történetet, mely szerint Abonyban vélelmezhetően visszaélések történtek orvosi kezelések, és beavatkozások alkalmával. Lapunknak az írás megjelenését követően több Olvasónk is jelezte, hogy sajnos ők is hasonló cipőben járnak, tekintettel arra, hogy az állítólagos kezelés alkalmával nem is tartózkodtak Abonyban, de még az országban sem. Volt, aki arról számolt be, hogy megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a központi nyilvántartás adatai szerint gyermekének már nincs is ép foga.

 

A másik panaszos szintén megtekintette betegéletútját, és e szerint neki 25 foga tömve van, és fogkőkezelésen is átesett. Olvasónk azt mondja, hogy ez nem igaz, mert neki minden foga ép, és évek óta nem járt a fogorvosnál, de szülei betegéletútjában is vannak megdöbbentő dolgok. Harmadik Olvasónk elpanaszolta, hogy külföldön ünnepelt, mikor neki állítólag fogat tömtek. A fia sem járt jobban, mert a kimutatás szerint a gyermeknek napi 2-3 fogat tömtek iskolafogászaton, összesen 11 darabot, de a fiúnak a valóságban egyetlen egy tömött foga sincs. Negyedik Olvasónk azt mondta, hogy neki kihúzták a fogát, de a rendszer szerint azt betömték...

 

Minden esetre több, mint különös történetek ezek. Ha Ön is szeretné tudni, hogy mit tartalmaz az úgynevezett „Betegéletútja”, akkor azt egy Ügyfélkapun történő regisztrációt követően megtekintheti. Az Ügyfélkapus regisztrációt a helyi Okmányirodában lehet elintézni, mely a TAJ kártyával összefüggő dolgokon kívül rengeteg hasznos információ lekérésére jó, úgy mint, a tulajdoni lapok, gépjármű nyilvántartás, vagy adózás tárgyköre.

 

Ha Ön szeretné lekérni betegéletútját, akkor az ügyfélkapus bejelentkezést követően az „Ügyintézés” menüpontban jobbra válassza a „TAJ nyilvántartással összefüggő szolgáltatásokat, és kattintson a „Használom a szolgáltatást” menüpontot, ahol egy újabb bejelentkezéssel minden adat, évekre visszamenőleg rendelkezésre áll. Ha az adatokban az Ön által ismertektől bizonyíthatóan eltérőt talál, akkor az oldalon jelentheti a problémát, de nekünk is küldhet e- mailt: szerkesztoseg@miabonyunk.hu

Lőrinczy Veronika
 

Egészségünk:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Érdemes elektromosra cserélni a hagyományos fogkefét

A koronavírus járvány sokaknál pszichés zavarokat okozott

Orbán szerint hamarosan lesz vakcina

COVID kórház a ceglédi is- Államtitkári nyilatkozat

Dr. Imreh Zsuzsanna doktornő üzenete

Kérdezz, felelnek - tanácsadás az interneten

Rendkívüli jogrend, kijárási korlátozás

Pusztai Dezső ceglédi kórház főigazgató: Két hétig nagyon nehéz lesz

30 év körüli a legtöbb új koronavírus fertőzött

A BCG-oltás enyhítheti a koronavírus-betegség tüneteit

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok