Mi Abonyunk - Bemutatták az új IC-ket- Reméljük egyszer Abony felé is ezek járnak!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8084, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2019.07.31. 08:13

 

Elkészült a MÁV-Start Zrt. első húsz, saját forrásból gyártott, nemzetközi forgalomra alkalmas, új generációs InterCity-kocsija a szolnoki vasúti járműjavítási telephelyen - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.Homolya Róbert azt mondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság. Közölte, a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon.

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba - mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik.

Kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál. Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.

A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig - jegyezte meg. A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas.

A másodosztályú járművekre Szlovákia, Csehország, Ausztria, Németország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország és Románia vasúttársaságai már megadták a nemzeti engedélyeket; a több célra felosztott belterű kocsik engedélyezése a típusvizsgálatok után történhet meg. A 20 IC+ bekerülési értéke 9,3 milliárd forint.

A több célra felosztott belterű kocsikban 47 ülőhely van, és lesz 3 kerekesszékes számára kijelölt hely is. Az ülőhelyek foglaltságát elektronikus rendszer jelzi. Két családi szakasz található rajta,öt-öt üléssel és tárolóval a nagyobb csomagoknak, összecsukott babakocsiknak; az akadálymentesített mosdókban pelenkázó is lesz. A kerékpár szállítására nyolc helyet alakítanak ki. Érdekesség, hogy a kocsik levegős rendszeréből a gumiabroncsokat is felfújathatják a biciklisek, az elektromos kerékpárok, illetve a kerekesszékek töltésére alkalmas dugaszoló aljzatok is lesznek a járműveken.

Gazdaság:
MÁV   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nem igazán !

TATU -

2019.07.31. 09:03:28

Vágtam hanyatt magan hiszen a forma semmit nem változott ugyan az a régi megszokott kaszni, a belseje sem győzött meg valahogy a mai kornak megfelelően többet vártam. Nem modern és nem is néz ki jól, tessék valami XXI. századbelit kitalálni mert ez így igen csak elavúlt.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok