
A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást M. Tibor 47 éves abonyi lakos ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. szeptember 20-án 16 óra körüli időben Abony, Kossuth téren ment oda a sértetthez, akit fenyegetéssel arra kényszerített, hogy hajoljon előre. Fenyegetését a zsebében lévő bicskával nyomatékosította. M. Tibor ekkor rálépett a sértett kézfejére és a nadrágja zsebéből kivette a pénztárcáját a benne lévő iratokkal együtt. A 47 éves férfi ezt követően kerékpárral távozott a helyszínről.
A ceglédi rendőrök a bejelentést követően adatokat gyűjtöttek, melynek eredményeként rövid időn belül azonosították és elfogták M. Tibort, akit előállítását követően – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgattak ki. Ruházatában a rendőrök megtalálták a sértettől elvett tárcát és iratokat.
A nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.
- police.hu -