Mi Abonyunk - Igazi csapatmunkában készült el az évezred beruházása Abonyban
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.08.23. 18:27

Augusztus 23-án bensőséges keretek közt avatták fel Abonyban a Kultúra Házát. A délután négykor megtartott avató ünnepségen Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester mondott ünnepi beszédet. A rendezvényt személyes jelenlétével tisztelte meg Dr. Czira Szabolcs, körzetünk országgyűlési képviselője, valamint Földi László országgyűlési képviselő is. Az avató ceremónián magas rangú kormánytisztviselő, vagy miniszter nem vett részt, csak a polgármester mondott köszöntő beszédet. Ezúttal valóban azokat méltatta, akik tevőlegesen járultak hozzá a 750 millió forint értékű ingatlenfejlesztéshez, melyben a könyvtár, a művelődési ház hatalmas, 300 fős modern színházteremmel és három kisebb civileknek való helyiség, továbbá mag a Bihari János Zeneiskola kapott helyet. A polgármester igazi csapatmunkaként értékelte a projekt elkészültét, melyben szerepet játszottak az előző és a mostani képviselőtestület és a bizottságok tagjai, valamint a hivatali dolgozók is.

Balogh Edit elmondta, hogy 15 EU-s pályázata van összesen a városnak, 13 sikeresen lezárásra került, ez a mostani a sorban a 14. „ Ez a projekt a legnagyobb a város történelmében, hiszen a belváros megújult. Az első mérföldkő volt egy hete a Piac átadása, ez a második a legnagyobb, egy valóságos ékszerdoboz született, ez egy igazi kincs. De valódi kinccsé akkor válik, amikor megtöltjük tartalommal, városunk és országunk kultúrájával, zeneoktatással, civil élettel. 2007 óta folyik ez a projekt, az épületet többször át kellett tervezni, erősen lobbizni kellett, hogy a 15.000 fő lélekszám feletti települések is indulhassanak nagyléptékű projektekben.

Amikor két éve ünnepeltük a Gyulai iskolában a Zeneiskola 60. születésnapját, óvó és intő szavakat hallhattunk, hogy a régi épületet nem szabad lebontani, aztán eltelt egy év és leraktuk az alapkövet. Voltak, akik az elbontott épületet meg is siratták. Tele voltak szorongással az emberek, aztán egyre jobban örültünk, mikor láttuk az építkezést. Nagy öröm számomra, hogy a lakosság szeretettel, örömmel várta az épületet. A beruházás összértéke 750 millió forint, ebből 600 millió maga a művelődési ház épülete, a Kultúra Háza és 120 millió forintba került a Zeneiskola. 30 milliót tett ki a közműfejlesztések értéke és a területrendezés. Egy függőfolyosón keresztül lehet a Zeneiskola részbe átmenni. „ – mondta a polgármester

Balogh Edit a beruházás legfontosabb résztvevőinek emlékplakettet adott át. Az épületet a ZÁÉV építette, az ő képviselőjük jelen volt, a tervező a Triskell Kft volt, mely vállalkozástól senki sem vett részt az átadó ceremónián. Balogh Edit méltatta a tervezőket is, elmondta, hogy Túri Attila és Horváth Zoltán csodálatosat alkottak. A művelődési ház intézményvezetőjét, Korbély Csabánét és a Zeneiskola vezetőjét Bakosné Kocsi Juditot a polgármester külön méltatta, hiszen sokat segítettek az előkészületben. A Zeneiskola pedig egy éven át „ hontalan „ volt, de átvészelték az átmeneti időszakot. A legnagyobb tapsot a közönség soraiból ők ketten kapták, talán nem is véletlenül. Az avatóra a lakosság közül nagyon sokan kíváncsiak voltak és örömmel vették a szíves invitálást, boldogan tekintették meg a valóban ékszerdoboznak számító szép új épületet, a Kultúra Házát, vagy ha úgy jobban tetszik Szentélyét. A szalag átvágásában Varga György egykori zeneiskolai igazgató segített, aki tanácsadóként részt vett a projekt előkészítésében és az ő munkássága idején vált a Bihari János Zeneiskola országosan elismertté. A református és katolikus egyház képviselői megáldották az új létesítményt.

LŐVE
 Képk: Polyák Attila

www.polyakattila.hu

 11 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Szép este volt: Abonyiak csodálatos szereplése a Szolnoki Szimfonikusok Újévi Koncertjén

Kivonulással fenyeget a SPAR

KIrály Izabella szerint kevés abonyi vevő a kultúrára

ESZENYI ENIKŐ: TAHI TÓTH LÁSZLÓ A LEGNAGYOBB MŰVÉSZEK KÖZÉ TARTOZOTT

Nótások találkoztak Abonyban

Pető Zsolt, Abony Város polgármestere nyitotta meg az országos rendezvényt

Nagykőrös: Hiszem, hogy a Nagykőrösi Arany János Muzeális Gyűjtemény olyan érték, melyet minden magyar embernek látnia kell

Előkészületben a Nagyabonyi Színkör újabb előadása

Kedvenc abonyi rapperünk ismét beindult :)

Remek tanszaki hangverseny a Bihariban

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Gondolkodom, számolgatok.......

napraforgo -

2013.09.02. 17:17:57

Régi igényt elégít ki az új épület átadása. Nem volt könnyű feladata a tervező teamnak, mivel a tér meglévő épületei más-más stílussokat képviselnek, a tér "teresedését" sem figyelmen kívül hagyva.Csak ízlés kérdése az egész, lehet dicsérni és kritizálni is a kivitelezett megoldást. Ennél lényegesebb szeritem, hogy a közeljövbőben megépült épületek (rendelő intézet, piac, óvoda, műv.ház) üzemeltetési és fenntartási költségei hogyan terhelik városunk sovány adóbevételeit, mert ez döntő tényező a város gazdálkodása szempontjából. A hírek sajnos nem kedvezőek.

A 10.

S.pataki -

2013.09.01. 09:57:44

Abonyi kultúrház.

Mottó:„ itt minden nagyon szép, itt minden nagyon jó, mindennel megvagyok elégedve”

mondotta Ausztria Császára, Isten kegyelméből lett apostoli királyunk egykoron. ( Ha jól emlékszem a kronikára Kecskeméten esett meg , ahol nem a diszkapún át, – a várt- hanem hátulról a nem várt irányból érkezett az ünneplőben öltöztetett városba.Nem sokáig idözött a helységben a fenti, mindent kifejező tömör szöveg elhangzását követöen, el is hagyta a várost.)

Ami emlitésre érdemes részemről a 2013. augusztus 23.-i átadásról.

Abonyban bedobott vaki egy kacsát - hirt – , csak kihagyta a számitásból, hogy a casting időszak van.Tét a Miniszterelnöki státusz megszerzése a 2014-es választáson, - düllöre jutott a kétpárt-.A másik az, hogy 'a hivatlan vendégnek ajtómögött a helye."

Végre eljött az a pillanat, amikor az abonyi szinjátszókörnek nem kell fedelet álmodnom virtuálisan a fejük fölé. Realitásá vált, megépült, az állandó otthonuk, a 300 fös szinházterem.Megépült a zeneiskola, a könyvtár a közmüvelelödést igénylök, kultúrált szorakozást vágyok otthona is egyben. Jelentös hiánypotlás ez a Városunk életében. Csak az igényeknek megfelelően kell üzemeltetni, legyen kihasználva látogatokat vonzó elöadásokkal, ezáltal gadaságosan tudjon müködni. ( Pl.Mozi is többek között)

A tokozott elektromos szekrénnyel a hátamögött foglaltam helyet az ünnepi pulpitussal szemben.Jó rálátsom volt az elöttem álok fölöt is, a placcon zajló müsoros, megszokott eseményekre, -ami egyben viditott- a résztvevő érdeklödő tömegre. A hivatalos kezdet a Himnusz a zárást a Szózat dallamaival kezdödöt/zárodott a fúvos zenekar adta a zenei alapot az éneklö tömegnek. Az elöttem álló öt-hat hölgy- koszorú- szopránjára lettem figyelmes.Élvezettel hallgattam végig a tisztán csengő dallamos szövegükett, az én tenoromat visszafogva.Éneklésük betöltötte körülöttem a teret.Nem ismerem a hölgyeket, tolakodni resteltem, a spontán előadásukhoz csak gratulálni lehet.

A ünnepi beszédben elhangzott az elvégzett munka méltatása.A kiemelt nevek olyan személyeket takarnak, akinek szerzödésből eredően, és hivatalból fakadóan munkaköri kötelességük volt közremüköni, a fizetésük az ellentételezés. Kétkezi munkás akik a fundamemtumtól kezdve a tetőig a szakmai ismeretük birtokában, melegben, hidegben, fagyban, essőben,hóban, becsületesen helytállva megépitették az épület külső-belső héjazatát, ezek még emlitést sem kaptak, nem hogy emlékplakettet.

Az épületről elmondhatóm, hogy a szemlélöben jó benyomást kelt a Főhomlokzat a tagoltságával-nem egyhangú-. Az idegen szemlélődőnek viszont megkell kérdezni valaki,helybelit ahoz ,hogy miféle épitmény az amit lát. A „Gyöngyszem” mivoltát semmi sem adja hirrül, csak a gazdasági bejáratnál olvasható az itézmény neve, eldugva.

A traktusok rendeltetés szerüen jól vannak megválasztva,funkciojuk betöltéséhez.

A késö XX.sz.-nak megfelelő épitmény, ami nálam hiányérzetet kelt az, hogy a XXI.sz. kihivásai energetika terén nem jelennek meg az épület együttesben. Ugyan ez elmondható az eddig megvalósult Dr.Kostyán Andor rendelőintézet és a Piaccsarnokról.( akadnak környező települések akik a megújuló energiát bátran, haszonnal alkalmazzák) Nem tudom pontosan megitélni kinek, minek köszönhető ez a gondolkodási mód, amikor az elöttünk álló századról annyit papolnak, a jövöt illetöen.Annyit biztosan állithatok, hogy nem tervezöi, nem kivetelezői probléma ez a szüklátókörüség.

A szépség mellett fontos követelmény az épület energergetikai tulajdonsága, amelyet tanusitani kell. A tanusitvány arról szól, hogy az épület milyen fokon hasznositja a bevezetett energia féleségeket. Ha a kivánatos +A;A;B;C osztályok valamelyike, akkor ezzel is lehet dicsekedni,vagy is ,kisebb az önköltség –rezsi-.Erről emlités nem hangzott el, az ünnepi mámor során.

A kivitelező Zalai Ép. Vállalat jó vállat, egyszer már itt, hivatkoztam rájuk az abonyi Dr.Kostyán Andor rendelőintézet épitése kapcsán.

Az intézményt, ha majd a közönség részére is átadják használatra, akkor belülről is teszek vizitet, remélem nem egy alkalommal.

BMW

Steve968 -

2013.08.27. 12:50:42

Gondolom a hagyományoknek megfelelően egy Illávalközlekedik ...

 

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Valóban...

ellike51 -

2013.08.26. 21:16:25

más, ha úgy nézi valaki építészetileg, de ez már a mai kor épülete!

 

Olyan ez, mint az ötvenes években a nádtetős parasztházas utcában, mikor megjelent az első cseréptetős "kocka" ház... (az építészetileg akkor "lógott ki a sorból" amikor odaépült),   

majd követte a többi és a hetvenes évekre eltűnt az Abony környéki tanyák 80%-a. 

 

Ha már Ráday... emlékszem még a Hilton szálló vitájára, itt messze nem erről van szó. Nincs benne semmi műemlék károsítás, ez szerintem így szép, ahogy van!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szocialista_realizmus

BMW -

2013.08.26. 20:07:42

Kikerestem mit is jelent a szocreal. De én nem is azon vitatkoznék mit jelent vagy az épűlet milyen stílusú vólójában. Hanem 100% úgy néz ki az épűlet, mint ami nagyon nem illik oda. Semmi keresni valója nincs a főtéren. Mint funciónak ott a helye, de mint épétészeti stílus hogyan illeszkedik ez bele a főtérbe? Ráday Mihály műsorában jó illeszkedne, mint negatívum. Szerintem borzalmas.

Természetesen...

Korbélyné -

2013.08.26. 19:53:22

Vissza fognak kerülni a táblák a helyükre. Nem akartuk elkapkodni a dolgokat, hiszen átgondoltan kell megkeresni a helyét a reliefnek és a többi táblának is, mert nagyon sok az üvegfelület az épületen. Már megtekintettük az építésszel is, kikérve a véleményét. Egy kis türelmet kérünk...

Azt terveztük, hogy a táblák visszahelyezése után egy közös "újraavatást" tartana a Múzeum Baráti Kör.

Lehetséges

ellike51 -

2013.08.26. 19:19:23

hogy más helyet gondoltak az illetékesek a zenesuli egy arra alkalmas részén, hogy méltóképpen emlékezzenek az alapítóra?

 

Soha nem késő az, ami pótolható - a Feri által említettekkel együtt! 

zenesuli

admin -

2013.08.26. 18:36:11

Szabó Sándor domborművét sem látom a zenesuli falán. Vagy csak figyelmetlen lennék?

 

Kultúra Háza

Markó Ferenc -

2013.08.26. 17:14:52

Szép és gyönyörű lett ez az épület kívúl-belül!

Elismerésem a megalkotóinak! Nagyon kellett már!

Viszont én kérdezném az illetékestől, hogy a régi épületről leszerelt Kossuth dombormű és 1848-as tábla vissza kerül-e az új épületre?

Valóban

ellike51 -

2013.08.26. 08:36:58

gyönyörű a tér két régebbi épülete is, de azok az 1700-as évek végén és az 1900-as évek legelején épültek.

 

Ha akkor épült volna ez az épület, akkor ez biztosan nem így nézne ki! 

 

(A szocreált pedig itt emlegetni... ? utána kellene nézni valamelyik keresőbe, mit is jelent?)

Építészet

BMW -

2013.08.26. 07:48:38

Üdv

Hátha van itt olyan aki ért hozzá: Én nem értek az építészethez ezért kérdem: Abony központjában levő gyonyörű epületek (Templom és Polgármesteri hivatal) mellé hogyan illeszkedik ez a szocreal stílusú épület? Szerintem borzalmasan ronda. Hogyan lehet olyan parkolót építeni ahol a vízelfolyó árokba hajtva leér a kocsi alja? Beszéltem olyan emberrel is akinek felkoppant a kocsi alsó része, majd biztósítóhoz fordulva nem fizeték ki a kárát mivel a történetét hihetetlennek találták? Rejtett vízelfolyás esetleg?


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok