Mi Abonyunk - Te elhiszed, hogy jön a világvége?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.05.02. 09:11

Sonda Ipsos: Világvége 2012-ben: a nagy többség nem hisz benne, de 8 százalék fél tőle- A világ lakosságának 14%-a azt feltételezi, hogy még élete során eljön a világvég, sőt 10%-nyian hisznek a maják naptárában, amely szerint 2012 vége elhozza az apokalipszist. Az emberek 8%-a már kifejezetten idegességet vagy félelmet érez amiatt, hogy rövidesen eljön a világvége. A magyarok várakozásai szinte azonosak az átlaggal:

14% véli úgy, hogy még élete folyamán bekövetkezik a világvége, 12% elfogadja a maják idei évre vonatkozó prognózisát, s 8% erősen aggódik is a prófécia megvalósulása miatt – ezek a legfontosabb megállapításai annak a nemzetközi felmérésnek, amelyet az Ipsos a Reuters megbízásából 21 országban több mint 16 ezer felnőtt megkérdezésével készített.

Minden hetedik (14%) válaszadó egyetért azzal az állítással, amely szerint “még életemben bekövetkezik a világvége” - 4% nagyon, 10% valamelyest – míg a többiek (86%) – 66% nagyon, 19% valamelyest – elutasítják ezt. A leginkább fatalisták a törökök (22%), az amerikaiak (22%) és a dél-afrikaiak (21%), míg a franciáknál csupán 6%, a belgáknál 7%, a briteknél (8%) hiszi, hogy halála előtt eljön az Armageddon.

A felmérésben szereplő országok minden tizedik (10%) válaszadója gondolja azt– 2% nagyon, 8% valamelyest -, hogy igaz a maja naptár állítása, amely 2012-re prognosztizálja a világvégét. A globális vélekedés (90%) azonban – 73% nagyon, 16% valamelyest - ellentétes ezzel a próféciával. A kínaiak hisznek leginkább az idei világvégben (20%), őket 13-13%-kal a törökök, az oroszok, a mexikóiak, a dél-koreaiak és a japánok követik a rangsorban. A németek és az indonézek (4%), a britek, a dél-afrikaiak és az olaszok (7%) kevésbé gondolják, hogy 2012 az utolsó év…

A hit hasonló arányban (8%) – 2% nagyon, 6% valamelyest - fordul félelembe, merthogy ennyien állították, rettegnek attól, hogy 2012-ben eljön a világvége. A legtöbben (92%) – 80% nagyon, 12% valamelyest - nem hisznek ebben. Az oroszok (14%) aggódnak a leginkább, őket a lengyelek (13%), a kínaiak (12%), a törökök (11%) és a japánok (11%) követik a listán. A britek (4%), valamint a németek, az ausztrálok és a kanadaiak (5%) a legoptimistábbak e téren.

 

Külvilág:
Abony   
 5 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Fehér fürdőszoba - az örök klasszikus

Megjelent a PayPal fizetési rendszerrel működő legjobb magyar online kaszinók toplista

DFP részecskeszűrő tisztítás - Vajon minek köszönhető?

Románia lezárta határait, kijárási tilalom lépett életbe

Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt

Hogyan találjon olyan online bukmékereket, akikben megbízhat

 Online egyszerűbb elintézni a karácsonyi bevásárlást

CSILLAGDA!

Nem cáfolják a tartalékos katonák mozgósítását

Ma nézz az ég felé! Jönnek a Perseidák! Hullócsillagok várhatók!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
46-50 másodpercig csak akkor jó

ketila -

2012.05.03. 16:13:16

ha az egész FITYESZ bagázs épp a parlamentben van.

Világvége Magyarországon

matek -

2012.05.03. 00:11:23

Én nem hiszem, én...

Truckman -

2012.05.02. 15:15:16

...TUDOM!

 

Másrészt azért is vagyok itt, amolyan "B" tervnek, ha az "A"-t INTI netán elszúrná! Amúgy NEM LESZ VILÁGVÉGE!

Minden marad a helyén, és szinte mindenki, kivétel nélkül!

 

CSAK AZ EMBER FOG ELTÜNNI BELŐLE!

 

 

...élvezzétek hát a világot, azt a pár Vinált, és Kint, mi még megadatott az életre!

 

 

Gyerekek, fontos...

Süllő -

2012.05.02. 13:56:25

Szóljon akinek van maja származású déd, vagy ükmutterja. Ha tuti lesz a dolog, előtte pár hónappal fel kéne vennem mondjuk 30 millla kölcsönt...{#emotions_dlg.facewithglasses} 

...

magyarharcos -

2012.05.02. 13:23:27

Ahol az álmok véget érnek,ott kezdődik a valóság!

:-)


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok