Mi Abonyunk - Nem kerül százezrekbe a fogszabályozás!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8087, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.10.18. 15:35

Csak kevesen tudják, hogy a TB bizony támogatja a fogszabályozást, és nem kerül százezrekbe. Sokan előre rettegnek attól, hogy vajon mennyit kell fizetni, ezért el sem viszik gyermeküket fogszabályozó szakorvoshoz. Pedig bizony sokuknak lenne szükségük erre. Dr. Szolga Ferenc fogszakorvos ugyan maga nem végez fogszabályozást, de tisztában van a feltételekkel és tud megfelelő szakembert ajánlani. Megtudtam, hogy a TB által támogatott fogszabályozás díja 10- 20 ezer forint között van.

„ Előtte azonban mindenképpen érdemes fogszakorvossal rendbe tetetni a fogakat, a fogköveket le kell szedetni, ha szükséges, akkor tömni is kell. Most divat is a fogszabályozás, nem csak a gyerekeknél, hanem a 20- 30 éves korosztálynál is. Több fajta fogszabályozó készülék létezik már, de nem kell megijedni, ez nem kerül 200 ezer forintba! Minél előbb érdemes elkezdeni a kezelést, ha már megvannak a maradandó fogak. Ha rendellenes helyen bújik ki valamelyik fog, érdemes rögtön szakorvos segítségét kérni. Majd a fogszabályozó szakorvos megmondja, hogy mit érdemes tenni. A TB egyébként úgy támogatja a fogszabályozást, hogy annak 18 éves kor betöltése előtt be kell fejeződnie. Ezért is fontos minél előbb elkezdeni. Nem igaz az, hogy a készülékektől a fogzománc sérül, vagy megpattan. A fog inkább azért romolhat el a fogszabályozás időtartama alatt, mert a készülék alatt nem tisztítják rendesen a fogakat. Ha valakinek fogszabályozója van, sokkal jobban kell ügyelnie az alapos tisztításra, mint másnak! Forduljanak hozzám bizalommal, ha fogszabályozással kapcsolatos kérdéseik vannak! „- mondta Dr. Szolga Ferenc fogszakorvos
 

Továbbra is várom pacienseimet a körzeti rendelésen is!

Egészségünk:
Abony   
Hirdetés   
 2 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Érdemes elektromosra cserélni a hagyományos fogkefét

A koronavírus járvány sokaknál pszichés zavarokat okozott

Orbán szerint hamarosan lesz vakcina

COVID kórház a ceglédi is- Államtitkári nyilatkozat

Dr. Imreh Zsuzsanna doktornő üzenete

Kérdezz, felelnek - tanácsadás az interneten

Rendkívüli jogrend, kijárási korlátozás

Pusztai Dezső ceglédi kórház főigazgató: Két hétig nagyon nehéz lesz

30 év körüli a legtöbb új koronavírus fertőzött

A BCG-oltás enyhítheti a koronavírus-betegség tüneteit

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
:)

szaszi95 -

2012.10.20. 19:16:06

Az éjszakai fogszabályzó az 10ezer körül van de az álandó kerűl drágábba

Sajna nem..

liliom -

2012.10.18. 22:10:39

Sajnos a TB sem támogatmár, 10-20 ezerért nem kapunk fogaszabályzót!
Egy fogsorra a fogszabályzó 36-44 ezer forint kettőre 70-80 ezer,
18 év felett pedig felső alsó fogsorra 140 ezer... :(


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok