Mi Abonyunk - Kidobták a bérlőket, de még nem tudni mikor bontanak....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7200, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.01.06. 15:32

Abonyban indul a piacprojekt, illetve indulna, de már semmi sem látszik biztosnak. Megbízható, több forrás is arról számolt be, hogy a mai napig nem sikerült egyetlen egy leendő bérlővel sem aláírni szerződést és vevő sincs a horror áron kínált ingatlanokra. A jelenleg a piac területén működő vállalkozások egyike sem lesz hajlandó az új piacba beköltözni, vagyis nagyon úgy néz ki, hogy bojkottálják ezt az egészet. Ezen is bukhat a gigapiac felépítése. Lapunk úgy tudja, hogy még az OTP-vel sincs semmi lepapírozva, a jelek szerint a pénzintézet inkább visszatáncol az ökör áron kínált ingatlan bizniszből. Nekik ráadásul nem is a többieknek felkínált 500 ezer forint / négyzetméter vételáron akarták eladni az ingatlant, hanem ennél is jóval többért. De a bank sem hülye, és nem hivatalos forrásból úgy tudom, hogy közölték, hogy ennek még a fele is túl sok lenne érte.

Senkinek sem jutott eddig eszébe tárgyalni esetleg a Postával és úgy tűnik, el is késtek, hiszen az épületük tetejét a közelmúltban felújították. Így, ekkora beruházás után valószínű, hogy nem mozdulnak ki onnan. Holott a Posta bizarr, rossz helyen van, nehéz azt megközelíteni. Mennyivel egyszerűbb lett volna az épületet behozni a központba!

A piacon lévő abonyi bérlők elmondták nekem, hogy egyszerűen nem tudnák kitermelni a horribilis bérleti díjat, mely 4000 forint lenne négyzetméterenként. Egyikük szelíden megjegyezte, hogy „ ezek megőrültek „, hiszen a Lurdy házban már 3600 forintért lehet bérelni egy négyzetmétert. Majd hozzátette, hogy voltak már náluk agitálni és próbálták őket meggyőzni arról, hogy milyen remek lesz nekik az új helyen, de ők bizony nem tágítanak és ők viszont nem őrültek meg.

A gond csupán nem ennyi, ami az abonyi kisvállalkozókat illeti. Annak ellenére, hogy helyben adóznak, nem igazán voltak kíváncsiak a véleményükre a tervezési fázisban. Többször előfordult, hogy az egyeztetésekre nem hívták meg őket, vagy aznap, pár órával az esemény előtt telefonáltak nekik, hogy menjenek már el.

A hab a tortán viszont az, hogy azok a bérlők, akik a COOP-pal állnak szerződésben megkapták a felmondó levelüket, ezek szerint nekik el kell hagyniuk a területet február 10-én legkésőbb és üres állapotban kell azt átadniuk. Utána jártam a dolognak és megtudtam, hogy a dolgok hátterében vélhetően annyi van, hogy mivel az önkormányzat a COOP-tól már megvásárolta ezeket az ingatlanokat, azokat ki kell ürítenie a szerződésnek megfelelően. Tehát nem fognak még felvonulni a dózerek februárban, hiszen nincs is még bontási engedély.

A kétségbeesett vállalkozók tőlem értesültek arról, hogy az önkormányzaté lett az eddigi bérleményük, ezért ürít a COOP. Az önkormányzat azonban elfelejtette értesíteni őket erről a bizonyára elhanyagolható apróságról. „ Most mit csináljunk ? „ – kérdezte tőlem egyikük és én azt mondtam, ha neki lennék, akkor elmennék az önkormányzat illetékeséhez és megkérdezném: Tessék mondani, mikor bontják a piacot? Majd azt is megkérdezném, hogy esetleg maradhatok-e addig, amíg nem kezdik a bontást. Természetesen ezután nekik, mármint az önkormányzatnak fizetném a bérleti díjat. Az önkormányzat lehet, hogy igent mondana és még három hónapig nem szellemkastély lenne a piac. Nem beszélve arról, hogy így tetemes bérleti díjat is beszedhetne a helyi önkormányzat, átvéve a bérlőket a COOP-tól. Csak azt nem tudom, hogy ez miért is nekem jutott eszembe…. Hagyjuk.

A nagyobb baj viszont az, hogy csak akkor kezdenek neki a gigapiac építésének, ha az üzletek felére lesz bérlő, vagy sikerül értékesíteni azokat. A jelek szerint azonban az igények, a kereslet és ha úgy tetszik a piac mondja meg a frankót: NEM-et mond a földtől elrugaszkodott gigaplázára. Akkor viszont jönnek a további variációk. Viszont akkor a bérlők akár még hónapokig is maradhatnak. Ők, akik helyi vállalkozók, Abonyban adóznak, itt dolgoznak, teremtenek munkahelyet. Vagy ők nem fontosak az önkormányzatnak?

LŐVE
 

Gazdaság:
Abony   
Piac   
 4 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Felhívások jelentek meg az Üzleti Parkkal kapcsolatban

Töltsd le az APP-ot, vásárolj a Közeli boltban! Nyerj!

Másfél millió embernek küld levelet a NAV- Te köztük vagy?

Elstartolt az ingyenes szállítással működő abonyi online bolt! Abonyiak Abonyért

Még a koronavírus megjelenése előtt mérséklődtek a Pest megyei ingatlanárak

Megnéztük, hogyan változtak az abonyi ingatlanárak tavalytól mostanáig!

Új bolt nyílik!

Jól működik az abonyi online bolt! Pozitív tapasztalatok

Ilyen most az abonyi ingatlanpiac- az elmúlt 5 évben szárnyaltak az árak

Gazdaságvédelmi Akcióterv: már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
kiváncsiság

Mund -

2012.01.12. 16:00:38

Én csak arra leszek kiváncsi,hány szakértő fog részt venni a buliban,és mennyiért? A jól végzett munkáért mennyi jutalmat fognak kifizetni és túlórát?A munkadíjak köszönő viszonyban vannak-e a valósággal? Bocsánat lesznek-e. Az érdekes az,hogy Magyarországon minden drágábba kerül mint más országokban,főleg ha állami beruházásokról van szó.

Piac

Sovany -

2012.01.08. 02:56:09

{#emotions_dlg.sm}Szoval  beindult a piaci  "TERV"!!!!

{#emotions_dlg.smiley119}Kerdes,  Vajon meddig fog  tartani, a kivitelezes  es mikor lessz "A NYITAS AVATO SZALAG VAGAS"????????????????

Vagy ugy fog keszulni, mint az EGESZSEGHAZ ???

Piac!

Aranyásó -

2012.01.07. 17:30:06

Reméljük lesz értelme ennek az egésznek!

Csak kérdezem ?

TATU -

2012.01.07. 07:08:14

A piac átépítése alatt lesz e,valahol ideiglenes terület kijelőlve.Gondolok a Hús boltra a Gazdabolt már elköltözött a Gedipress melletti volt Háztartási és Festék bolt helyére.


Szavazás
Önnek milyen tapasztalatai vannak az abonyi orvosi ügyelet működésével kapcsolatban?
   
 Nagyon jó 
 Is- is 
 Nagyon rossz 
 Nincsenek tapasztalataim 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok