Mi Abonyunk - Cegléd csak óvatosan fejleszt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.11.21. 14:10:45

Felülvizsgálta a fejlesztési és beruházási kiadásokat az önkormányzat, és több feladat végrehajtását elhalasztotta. A belső strandnak a pályázatától, a kedvezőtlen feltételek, a kis arányú támogatás miatt visszaléptek, és a városközpont rehabilitációs projekt megvalósítását, a csomópontokkal együtt elhalasztják. Olcsóbb megoldást keresnek, és a közlekedési rend felülvizsgálatáról határoztak. Az ok, a költségvetésben az önerőre megtervezett fedezet nem teljesült.

A képviselők azoknak a beruházásoknak, felújításoknak a leállításáról illetve elnapolásáról határoztak - egyhangúlag, - amelyek nagy része önerőből, másik hányada pályázati pénzből, hitelből valósult volna meg. Így a belső strand átépítéséről, a város-rehabilitációs pályázatról, a két közlekedési csomópont megépítéséről mondanak le, legalábbis egyelőre. Egy 71 millió forintos csomagban, - egyebek között a Budai úti közvilágítás bővítésének, erdősítésnek, a panelprogram önerejének, a laktanya infrastruktúra- és óvodai játszóeszközök kiépítésének illetve a parkolók kialakításának tervezett kiadásait is zárolták. Ezeknek egy része, kevesebből már megvalósult, vagy a pénzügyi teljesítés jövőre tolódik át. A döntés értelmében már megnyert pályázatot mondanak vissza, vagy elbírálás előtt állót próbálnak átütemeztetni illetve igényelt, de fel nem vett hitelkeret felhasználását halasztják el. A visszalépések indokait az alpolgármester vázolta. Pákozdi Sándor a világválság hatását és a kieső adóbevételeket, továbbá a normatívák csökkenését és az ellátandók számának kedvezőtlen alakulását is megemlítette.

 

Forrás és részletek: www.ctv.hu

Külvilág:
Cegléd   
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

THESHOWK

Hogyan találjon olyan online bukmékereket, akikben megbízhat

 Online egyszerűbb elintézni a karácsonyi bevásárlást

CSILLAGDA!

Nem cáfolják a tartalékos katonák mozgósítását

Fehér fürdőszoba - az örök klasszikus

Megjelent a PayPal fizetési rendszerrel működő legjobb magyar online kaszinók toplista

DFP részecskeszűrő tisztítás - Vajon minek köszönhető?

Románia lezárta határait, kijárási tilalom lépett életbe

Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Földi jobbnak látta...

Truckman -

2010.11.21. 17:49:00

...leállítani a projekteket! NEM KAPTUNK ÚJABB HITELEKET! Nyehehe! Olyat akart, ki szinte senkinek nem tetszett! :P (egybeépített főterek, stb,.) Amúgy már már ott jár városgazdálkodásunk anyagilag, hogy hamarosan kopogtatnak a sárga ruhás karvalyok, hogy "ADÓS FIZESS..."
Óvatosan fejleszenek???

Tárgyilagos -

2010.11.21. 16:54:58

Hát nagyon be lehetnek ijedve hozzánk képest mert nálunk karán ilyen világválság meg apró hülyeségek nem állítanak meg bennünket.Most is gőzerővel folyik az agitációs propagandabizottság tevékeny lakosságinzultáló hadjárata azért hogy minél hamarabb elkezdődhessen a seholsincs pénzből megvalósuló milliárdos szennyvízbiznisz. Mert nekünk nem számít holmi gazdasági válság meg ijesztgetések. Mi majd megmutatjuk hogy mit bírunk hitel terén.......

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok