
Az alábbiakban olvasónk levelét osztom meg Önökkel, teljes terjedelmében, változtatás nélkül: Apukám szívpanasszal ment be az ügyeletre, tudván, hogy szívének csak egy kis része működik. Ezek után fél óra múlva ért oda a mentő, kocsival hamarabb átvittük volna a kórházba! Türelmesen várt szegény, mint egy járóbeteg, aki majd valamikor sorra kerül!
Mi elindultunk utána és a mentő után autóval. Leparkolunk, jövünk felfelé. Egy bácsit láttunk meg a sürgősségi bejáratnál, félig az épületen belül, félig kívül, feje a járda felé, és segítségért esedezik!
Úristen, gondoltam magamban, ebben a kórházban nincs senki, aki segítsen? Jött egy mentős, aki 20 perccel ezelőtt hozta be apukámat és elkezd panaszkodni, hogy nem haladnak sehova, mert ebben a kórházban olyan, mintha nem dolgozna senki! Katasztrófa! Ő segített a bácsinak.
Fél órája ülünk már a sürgősségin, és hozzánk sem szóltak! Őszintén, ezt érdemli az ember? Gratulálok az egészségügyhöz! És közben a dolgozók „ vazzeg „ kávésbögrékkel szaladgálnak! Agyvérzés gyanújával hoztak be egy férfit, aki itt ül tolószékben 40 perce! Apukámat behívta egy doki, vicces volt mert kijött és megkérdezte, hogy kit hozott a mentő… Félig nevetve és közben forog a saját tengelye körül. A nővér vihogva mondja apukám nevét, hogy ki az és mondja, hogy menjen be.
Esküszöm nem sok választott el, hogy ne lépjek az arcába....
Nem életet kellene mentenie, hanem egy állatmenhelyen kéne dolgoznia! Három órán keresztül tartott a " sürgősségi ellátás "....