
Olvasónk elmondta, hogy levelet kapott a TELEKOM-tól, holott ő soha nem volt ugyan a cég ügyfele, de ennek ellenére kapott e mailben egy hivatalosnak tűnő értesítőt és fizetési felszólítót. Kérték, hogy tartozását azonnal rendezte. A tettesek felhasználták a vállalkozás logoját is, és adtak egy linket, ahol fizetni kellett volna. Olvasónk elküldte nekem a kapott levelet, majd megkerestem a TELEKOM sajtósait, akik a következő közleményt küldték meg lapunknak:
Sajnálattal értesült a Telekom is róla, hogy adathalász támadás érhetett ügyfeleket. Az első ilyenre 2017. április 17-én került sor, amikor is ismeretlenek adathalász támadást indítottak a Telekom nevében. E-mailben számlatartozás ürügyén, egy a Telekom weboldalát utánzó weboldalra irányították az email listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok megadását kérték a címzettektől. Azok között, akik ilyen levelet kaptak, vannak Telekom ügyfelek (mintegy százan), de feltehetően más szolgáltatók ügyfelei is kaphattak ilyen e-mailt.
A Telekom, amint észlelte a támadást, azonnal megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket, és az érintett IP címet letiltotta. Sajnos azonban nem kizárható, hogy más IP címről megismétlődött vagy ismétlődik a támadás.
Éppen ezért a Telekom kéri ügyfeleit, fokozott figyelemmel kezeljék a hasonló e-maileket. Fontos, hogy a címzettek hasonló levél érkezésekor alaposan vizsgálják meg a belinkelt weboldalt. Hivatalos levél esetén a weboldal link mindig tartalmazza a telekom.hu tartományt, ha a kapott levélnél ez nem teljesül, érdemes nem megnyitni a linket. De emellett persze a furcsa, idegen, szokatlan tartalom, illetve nyelvtani hibák és magyartalan fogalmazás is mindenképpen óvatosságra int.
Információk:
Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága