Mi Abonyunk - Antal- Láng Edina megmondta a bírónak, hogy nem vonul vissza
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8042, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2022.10.06. 15:53

Október 6-án került sor az első tárgyalási napjára annak a pernek, melyet a Ceglédi Járásbíróságon Antal- Láng Edina egy magánszemély ellen indított egy blogbejegyzés megosztása miatt. A bejegyzés tartalma alapján Antal- Láng Edina magára ismert, különös tekintettel, hogy a blog írója feljelentő fantomot emlegetett. A tárgyalást vezető bírónő a magánvádló Antal- Láng Edinával kapcsolatban célzást tett rá, hogy ő valóban lehetne „feljelentő fantom” a helyi közvélekedés szerint, tekintettel arra, hogy- ahogyan a bírónő a kimutatás szerint idézte- már 21 eljárást indított Antal- Láng a Ceglédi Járásbíróságon. Ebben még nincsenek is benne azon ügyek, melyekben őt jelentették fel. A tárgyalást vezető bírónő megkérdezte Antal- Lángot: „Nem gondolja, hogy ideje lenne már visszavonulnia?”


Mire Antal- Láng Edina egyértelműen kijelentette, hogy NEM. Várható, hogy folytatódik részéről tehát az a feljelentés cunami, mellyel már több, mint harminc abonyit jelentett fel, mert vagy magára vett posztokat, kommenteket, vagy a vele egyet nem értőket szeretné ily módon elhallgattatni. Folytatódik tehát Antal részéről a köztiszteletben álló abonyi személyek további vegzálása, megalázása, az általa jegyzett Facebook-os posztokban. Úgy fest, hogy Antal nem vonul vissza sem ettől, sem a további feljelentgetésektől….


A mai tárgyaláson a bírónő elmondta Antalnak, hogy nem véletlenül van itt a sajtó képviselője, célozva ezzel arra, hogy ide vezet ez a sok feljelentés.


A mai per eredményre egyelőre nem vezetett, meghallgatták mindkét felet. A következő tárgyalás időpontja jövő év január közepén lesz. A feljelentett magánszemélyt kérte a bírónő, hogy küldje meg részére az eljárásban kihallgatható egyik tanú címét nyolc napon belül.


A bírósági tárgyalásról hazatérve Antal- Láng megint posztolt egy „magvasat”, gyakorlatilag ezen sorok íróját azzal vádolva meg alaptalanul, hogy őt már három éve „zaklatja”. Szeretném felszólítani a következő önkormányzati választásokon saját maga által bejelentett módon induló Antalt, hogy az újabb rágalmaktól legyen szíves tartózkodni.

 

A zaklatás és a felzaklat közt hatalmas a különbség. Az első egy jogi kategória, ami bűncselekmény, melyet soha nem követtem el! A második, a felzaklat szót megértem. Nyilvánvaló, hogy jelenlétem a bíróságon, a tárgyalóteremben felzaklatja őt. Ugyanis ha én ott vagyok, akkor legalább napvilágot lát az igazság.


Október 7-én, azaz holnap ismét bíróságra megy Antal- Láng. Abban a perben magánvádló, ahol összesen kilenc abonyit jelentett fel….

 

A bírónő szerente ítéletet hirdetni. Bízzunk benne, hogy mindez meg is valósul és végre lezárul az Antal- SHOW per, melyben a jelek szerint ő maga is vádlott, mert viszonvádat nyújtottam be ellene. Antal- Láng Edináról jogerősen már kétszer mondta ki a bíróság, hogy bűnös… Becsületsértés és rágalmazás miatt is pert vesztett. Úgy gondolom, hogy sajnos továbbra sem képes felfogni cselekményeinek súlyát, melynek sok tíz abonyi szenvedő alanya van.


Egy beadvánnyal is éltem, mely szerint kérem, hogy a bíróság mondja ki végre, hogy Antal közszereplő, a közéletben való szerepvállalása miatt. Reményeim szerint holnap jó hírekkel szolgálhatok. Bízom a magyar igazságszolgáltatásban, a bíróságban.


Lőrinczy Veronika főszerkesztő


  

Különvélemény:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Hamis vád?

Vádlóból vádlott lett Antal- Láng Edina

Tartson velünk facebook oldalunkon is!

Kedves a MÁV: Az abonyiak féláron utazhatnak?

Ezért fizetik a lakók a súlyadót?

Segítek Antal- Láng Edinának!

Mi most tényleg a semmi nem jó országa lettünk?

Szeret Ön Abonyban élni?

Megszabadultunk, felszabadultunk! Győzött Magyarország, győztek a MAGYAROK!

Szép volt Krisztina, büszkék vagyunk Rád!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok