Mi Abonyunk - Szomorkodom: Drágul a csoki....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.05.02. 09:43

Ismét emelkednek a világpiaci kakaóárak, a hét közepén több mint 8 százalékkal kellett többet fizetni a New York-i árutőzsdén a kakaó júliusi határidős szállításáért.

Ázsia az idei első negyedévi kakaóőrlése 9,3 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. Az észak-amerikai őrlés 5,8 százalékkal, míg az európai 1,6 százalékkal esett vissza az idén január-márciusban. Összességében, az őrölt mennyiségek alapján ez volt a leggyengébb évkezdet 2010 óta - mondta Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

A Nemzetközi Kakaó Szövetség (International Cocoa Organization - ICCO) adatai szerint a globális kakaókínálat már évek óta elmarad a kereslettől, alapvetően ez okozza a kakaó árának emelkedését.

Évről évre drágább

A kakaó 2013 közepén kezdett drágulni, akkor tonnája 2100 dollárba került, idén április utolsó hetében viszont már mintegy 40 százalékkal többet fizettek érte, csaknem 3000 dollárba került.

A világ legjelentősebb kakaótermesztő és -exportőr országának, Elefántcsontpartnak a termelése ugyanakkor az idén rekordot dönthet, várhatóan eléri a 2 millió tonnát. Az elefántcsontparti termelésnövekedést Juhász Gergely szerint kompenzálhatja viszont, hogy a világ második legnagyobb kakaótermesztő országának, Ghánának a termelése a szeptember 30-áig tartó mostani szezonban nemcsak a szárazság miatt maradhat el jócskán a tavalyitól, hanem a permetezésre és műtrágyázásra adott állami támogatások megvonásának a hatására is.

Magyarországon évente mintegy 18 ezer tonna kakaó fogy, ami importból származik, ezért a kakaó - és az alapvetően a kakaóvajból kinyert csokoládé - idehaza is egyre többe kerül. Az áremelkedés mértéke ugyanakkor jóval elmarad a világpiaciétól. A KSH jelentése szerint januárban a kakaó és a csokoládé fogyasztói átlagára 2,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. 

Gazdaság:
Csodaszer   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok