Volt egyszer egy Tatárhányás dűlő

Az idősek emlékezete örök. Van olyan dolog, melyet abból kitörölni sohasem lehet. Ilyen volt a „ tagosítás „… Amikor elvették azt, ami az övék. Amikor egy tulajdonos inkább átkérte magát egy másik mezőgazdasági szövetkezetbe, mert nem bírta tovább, ahogyan szeretett lova hangja hallatán hozzá szeretett volna menni. Aztán voltak olyanok, akiknek agyonverték a jószágait. Volt, aki ebbe szó szerint bele is halt. Voltak olyanok, akik akkor kaptak szívrohamot, amikor meglátták, hogy szeretett diófáikat „ csak úgy „ kivágják, tönkreteszik. Azt, ami az övék, egy élet munkáját. A szívük szakadt meg egykoron és nekem is, hallgatva az idősek igaz történeteit. Most meséltek nekem. Arról szól a fáma, hogy volt egyszer egy Tatárhányás dűlő. Ma már nincs…. Csak a helye.

„ Meseszép gyermekkorunk volt, leírhatatlan csoda. Amikor virágzott a pipacsmező… „ – kezdik az emlékezést, az egykoron ott élők és megtudtam azt is, hogy a múlt hét végén találkozót szerveztek azok, amolyan baráti beszélgetős összejövetelt, akik egykoron ott éltek. Még mindig sokan vannak, de többen már nem lehetnek közöttük. Emlékükre mise is volt.

„ A maiak nem is tudják, nem is sejtik, hogy a tanyavilág nem is volt olyan rossz. Sőt. Ez a megélhetésünket biztosította, de sajnos aztán jöttek a téeszek és mindenünket elvették. A tagosítás 1959-ben volt, a Tatárhányáson a tanyavilág meg is szűnt 1965-ben, mindenki beköltözött a városba, szétszéledtünk. Mindent tönkretettek. Sokan vannak az innen elkerültek között, vagy azok gyerekei között, akik nagyon sokra vitték. Több mérnök is lett közülük, mindenki megállja a helyét. Abony mezőgazdasági város volt és mindenki megélt belőle. Ennek lett vége. Még akkor. De a rendszerváltozás megadta a kegyelemdöfést a településnek.

Egyszerűen ellehetetlenítettek bennünket 1959-től, még jószágot sem lehetett tartani. Ez a Szelei út közelében, a mai Viszlai birodalomnál volt, a József Attila és a Kossuth TSZ ott ért össze. Jobbra volt a Tatárhányás dűlőnél a Kis Mihály tó, huszonöt tanya volt itt, melynek lakossága igazi összeforrott közösséget alkotott. Mindenben segítettünk egymásnak, együtt jártunk vásárokra, egymás áruit vittük. Még azt is beosztottuk, hogy a tejeskocsihoz ki mikor viszi ki a tejet a bejárathoz. Összefogtunk, ha valakinek volt három hektár földje, de nem volt kocsija, segítettünk megművelni, ő meg eljött hozzánk cserébe napszámba.

Sajnos már nem is várjuk, hogy valaha is jobb lesz. Abonynak a föld adott munkát! Esténként tangóharmonikáztunk, beszélgettünk, szombatonként bálok voltak…. Nagyon sajnálom, hogy így történt. „

Mondják el az idősek, akik hozzátartozói közül többen hadifoglyok is voltak….. Én meg csak nézek és ámulok. A szívem szakad meg, amikor leírom ezeket a sorokat. A múlt igaz és nem dicső történetét. Köszönöm az idősek megtisztelő bizalmát.

Lőrinczy Veronika

Képünk csak illusztráció, forrás: www.sulinet.hu

Kérem Önöket, ha ebből a korszakból rendelkeznek fényképekkel és szeretnék azokat megosztani olvasóinkkal, írjanak nekem ide e-mailt: szerkesztoseg@miabonyunk.hu vagy hívjanak: 30/9-670-313

Egy kis történelemlecke Márton Ferenctől: