Mi Abonyunk - Boldog születésnapot, Ceglédi kórház!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2010.12.12. 13:07:20

40 éves a Toldy Ferenc Kórház. 1970-ben adták át a Törteli úti, hét emeletes intézményt. A jubileumot nagyszabású rendezvénnyel ünnepelték, ahol a kórház volt és jelenlegi vezetői, dolgozói együtt emlékeztek az elmúlt évtizedekre.

 

Az ország egyik legnagyobb beruházása kezdődött el 1966-ban Cegléden. Rekordidő, alig több mint három év alatt épült fel a Törteli úton a kórház. A hét emeletes, 476 ágyas, jól felszerelt osztályokkal és kiszolgáló egységekkel rendelkező intézmény nem csak Cegléd, de a térség betegeinek ellátását is lehetővé tette. A kórház főépületét 1970-ben avatták fel, az esemény után negyven évvel ünnepségre invitálták a kórház volt és jelenlegi dolgozóit. A jubileumon részt vevőket a polgármester, országggyűlési képviselő, Földi László köszöntötte. Beszédében elismerően szólt a ceglédi kórházban dolgozók áldozatos munkájáról, egyúttal köszönetet mondott azért, hogy minden nehézség ellenére tudásuk legjavával szolgálják a betegeket.

FÖLDI LÁSZLÓ, polgármester:Kívánom, hogy a mai napon örüljenek elsősorban egymásnak, mert ritka alkalom az, amikor úgymond régiek és újak együtt lehetnek és emlékezhetnek, beszélgethetnek egymással.

Az ünnepségen a kórház egykori vezetői tartottak visszaemlékezést. A sort a rendezvényen részt vett legkorábbi igazgató Dr. Szabadfalvy András kezdte, aki 1973-tól vezette 13 éven át az intézményt. Személyes hangvételű beszédében az akkori nehézségekről és örömökről is őszintén mesélt. Az ő igazgatósága alatt kapta meg Toldy Ferenc nevét a kórház. Nagy küzdelem árán sikerült csak elérni, hogy a hazai tudománytörténelem nagy egyéniségéről nevezhessék el az intézményt. Szabadfaly András úgy fogalmazott: a kórház régebben és mai is Cegléd egyik legnagyobb kincse.

 

Forrás és részletek: www.ctv.hu

Külvilág:
   
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

THESHOWK

Hogyan találjon olyan online bukmékereket, akikben megbízhat

 Online egyszerűbb elintézni a karácsonyi bevásárlást

CSILLAGDA!

Nem cáfolják a tartalékos katonák mozgósítását

Fehér fürdőszoba - az örök klasszikus

Megjelent a PayPal fizetési rendszerrel működő legjobb magyar online kaszinók toplista

DFP részecskeszűrő tisztítás - Vajon minek köszönhető?

Románia lezárta határait, kijárási tilalom lépett életbe

Harminc napra mindenkit kizárnak a véradásból, aki február 5-e után külföldön járt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ez tetszett!

Truckman -

2010.12.12. 20:24:48

Ez a jókívánság, mi maga a főcim, ez megnevetetett! Mihez tudnám "hasonlítani", azt amibe kórházunk van most.... ...megvan! Mikor Vágó Pista (exműsorvezető)asszongya az egyik reklámjában valamelyik bank megbízatásából, hogy a "A HITEL UTÁN IS VAN ÉLET!" Naná hogy van! Ahogy ennek a hospitalnak is boldogsága, meg egészsége! :(

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok