Mi Abonyunk - NAV: Az adócsalások többsége ÁFA csalás
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2012.06.16. 21:26

Tavaly 356 milliárd forint áfahiányt állapított meg az adóhatóság, emellett a pénzügyi nyomozók még 110 milliárd forintnyi adócsalást is felderítettek; mindez több mint a bevallott forgalmi adó 10 százaléka - mondta Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese az MTI-nek. Az elnökhelyettes úgy látja, reális az a becslés, amelyet a Reuters hírügynökség közölt a Bunge amerikai cég számításaira hivatkozva. Eszerint az egyes élelmiszertermékekkel kapcsolatos adócsalás mértéke eléri az évi egymilliárd eurót, jelenlegi árfolyamon a 296 milliárd forintot Magyarországon. Az összes áfacsalás Sors László szerint ennél nagyobb is lehet.

A NAV Bűnügyi Főigazgatóságának tapasztalatai alapján a legtöbb visszaélés valóban a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalmazásánál történik, miután a nagy mennyiségű, egyedileg nem azonosítható áru esetében könnyebb kijátszani az áfaszabályokat, de más területekre, például az elektronikai cikkek kereskedelmére is jellemzőek az ilyen típusú csalások.
Sors László szerint az áfacsalás nem új jelenség, de mindig vannak új módszerek. Az uniós csatlakozás után vált gyakorivá, hogy a külföldről behozott termékeket a csalásra szerveződött cégek értékesítik a magyarországi kereskedőknek, de nem fizetik be a forgalmi adót a költségvetésbe.
Az általános forgalmi adóval kapcsolatos visszaélések az Európai Unió minden országában gyakoriak, de arányuk a nemzetgazdaságok méretéhez képest általában nem akkorák, mint Magyarországon. A többi országhoz képest magasabb, 27 százalékos áfakulcs miatt a szabályokkal visszaélő hazai és külföldi bűnszervezetek vállalják a kockázatot - mondta az elnökhelyettes. Magyarországon az adóval kapcsolatos bűncselekmények többsége áfacsalás.
Ezek a bűncselekmények nemcsak a költségvetést károsítják, hanem azért is veszélyesek, mert így a tisztességes gazdálkodók kiszorulnak a piacról - közölte Sors László. Úgy fogalmazott, az adóhatóságnak mindenképpen gyanús, amikor áruházláncok nagyon olcsón, nyilvánvalóan előállítási költség alatti áron kínálnak külföldről behozott termékeket, ilyen esetekben rendszeresek az adóellenőrzések. Ez nem azt jelenti, hogy az áruházláncok csalnak, de az ellenőrzések így tudnak elindulni visszafelé a beszerzési láncon - tette hozzá.
A bűnügyi elnökhelyettes szerint a NAV 2011-es létrehozása óta az adóigazgatás, a vám és jövedéki, valamint a bűnügyi szakterület szorosabb együttműködése miatt gyorsabban és hatékonyabban tudnak fellépni az adócsalókkal szemben. 2010-ben a megállapított áfahiány 407 milliárd forint volt, 51 milliárddal több, mint 2011-ben. A nyomozók 83 milliárd forint adócsalást derítettek fel tavalyelőtt, 2011-ben ennél 27 milliárddal többet.
Tavaly 76 ezer adóellenőrzést végzett a NAV, ebből 45 ezret kifejezetten az általános forgalmi adóval kapcsolatosan. A csalásra szakosodott cégek gyakran eltűnnek, emiatt tavaly 17 ezer vizsgálat hiúsult meg.
Sors László elmondta: az idén is több olyan jogszabály lépett életbe, amelyek segítenek abban, hogy a visszaéléseket kiszűrhesse a NAV. Július 1-jétől vezetik be a fordított áfát egyes mezőgazdasági termékekre, ami javítja a tisztességes gazdálkodók helyzetét és növeli a költségvetés bevételeit. Ugyanakkor a szakember szerint az áfacsalásokkal kapcsolatos problémákat önmagában hatósági intézkedésekkel nem lehet megoldani, komplex fellépésre, illetve egyes jogszabályok módosítására lenne szükség uniós szinten is.
(elemzeskozpont.hu, MTI)

Gazdaság:
ÁFA   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok