Mi Abonyunk - Egy év haladékot kaphatnak a Kft-k a kötelező törzstőke emelésre
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.02.27. 13:30

 

Rovatunk támogatója a KLB Könyvelőiroda. -  Egy évvel, 2017. március 15-éig meghosszabbodhat a kft.-k kötelező törzstőke-emelésének határideje Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese által pénteken benyújtott törvénymódosítás nyomán.
A jelenlegi szabályozás szerint március 15-ig kell a kft.-nek 3,5 millió forintra emelniük tőkéjüket, de Gulyás Gergely törvényjavaslata alapján erre még egy évük lesz.

Emellett a Ptk. hatálybalépésekor nyilvántartásba bejegyzett, illetve bejegyzés alatt álló egyesület és alapítvány 2017. március 15. napjáig köteles a létesítő okiratának mindazon rendelkezését felülvizsgálni és szükség szerint módosítani, amelyek nem felelnek meg a Ptk. szabályainak.

Egyesület esetében nem kell módosítani az alapszabályt abból az okból, hogy az tartalmazza az egyesület alapító tagjainak nevét, és azok lakóhelyét vagy székhelyét.

Jelenleg 52 922 olyan szervezet van az országban, amelyek még nem feleltették meg létesítő okiratukat a hatályos Ptk. rendelkezéseinek. Ez a szám az összes nyilvántartott civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek számának mintegy 65 százaléka.

A törvénymódosítás célja, hogy a jogi személyek védelme érdekében megakadályozza a mulasztásból eredő ellehetetlenülést, és méltányos módon biztosítsa a civil társadalom számára a Ptk. rendelkezéseihez való alkalmazkodáshoz szükséges megfelelő időt.

Az Országgyűlés napirendje szerint a javaslatról március 1-jén (kedden) már szavazhatnak is a képviselők, vagyis a törvénymódosítás március 2-án hatályba is léphet.

mti

Gazdaság:
KLB   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok