Mi Abonyunk - Csütörtöktől jön a kötelező útdíj, de még senki nem tudja, hol lehet kapni matricát
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 7054, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.29. 13:43

A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni - írta a Magyar Nemzet.

Az újság hétfői cikkében emlékeztet: a kormányrendelet tervezete szerint autónként évente 5000 forintba kerül a megyehatáron belül használható matrica, amelyet sokaknak már január elsejétől igénybe kellene venniük. Különösen azoknak érdekes ez, akiknek például a fővárosba járásért eddig nem kellett fizetniük.

 

Még nem tudni azonban, mikortól lehet az újfajta matricát megvásárolni. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján vasárnap még semmi nem utalt a változásra. A benzinkutaknál is azt közölték, arra készülnek, hogy január elsején a jelenleg kaphatók mellett árulják majd a megyei matricát is, de a pontos szabályokról még nem kaptak tájékoztatást.

Gazdaság:
Utak   
 2 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Elstartolt az ingyenes szállítással működő abonyi online bolt! Abonyiak Abonyért

Még a koronavírus megjelenése előtt mérséklődtek a Pest megyei ingatlanárak

Ingyen hitelt vehetnek igénybe a gazdák

A NAV válaszol a koronavírus helyzetben az adózók kérdéseire

Elindultak az emeletes vonatok a Cegléd- Budapest vonalon

Ilyen most az abonyi ingatlanpiac- az elmúlt 5 évben szárnyaltak az árak

Gazdaságvédelmi Akcióterv: már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

Moratórium. A hitelesek negyede tovább törleszt

Agrárkamara: a magyar élelmiszeripar képes a lakosság folyamatos ellátására

Nincs ok a készletfelhalmozásra.

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ferihegy?

gykiss57 -

2015.01.01. 18:15:29

Ferihegyre pár száz méter miatt kell fizetni!

Gratulálok!

Az észosztásnál a sárgák nem álltak sorba!

Nem akartatok internetadót?

Ígyis úgyis fizetni fogtok!

Úgy hallottam.

TATU -

2014.12.31. 06:42:56

Benzinkutaknál, Önkormányzatoknál, de senki nem tud még semmiről.


Szavazás
Ön szerint milyen az abonyi városi kommunikáció?
   
 Kiváló, tudunk mindenről, köszönjük 
 Egész jónak tartom..... 
 Nem jó, semmiről sem tudunk 
   
Eredmény

Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok