Mi Abonyunk - Orbán reformjai: adó alá kerülhet a nyugdíj
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.01.27. 11:12:38

Az adójóváírás szűkítése, a nyugdíjak adó alá vonása, a rokkantellátások szigorítása is szóba kerülhet - vélekedtek a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők a februárban bemutatásra kerülő reformcsomagról, amely azonban még mindig nem "forrta ki magát".

 

Egy év alatt lehetetlen 600-800 milliárd forintot lefaragni a költségvetés kiadási oldaláról, de még az is komoly kormányzati erőfeszítéseket igényel, hogy ekkora megtakarítás három év alatt megvalósuljon. Így vélekedtek lapunknak elemzők, mindezt pedig a kormányzati berkeket ismerő források azzal egészítették ki, hogy még korántsem „forrta ki magát” a néhány héten belül bejelentendő reformcsomag.

A kabinetnek jelenleg azon fő a feje, hogy a megszorításra kiszemelt területeken – nyugellátások, munkanélküli-támogatások, gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés támogatása – miként lehet legalább érzékelhető mértékű megtakarításokat elérni. Az eddig kiszivárgott terveken túl a nyugdíjak terén kapóra jöhet, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint is adókötelessé válik az időskori ellátás 2013-tól. Ezzel a bruttósítással párhuzamosan lehetőség nyílhat arra, hogy az adóbázis szélesítésével az államkassza valamennyit behozzon az idén hatályba lépett egykulcsos személyi jövedelemadóval kieső bevételből. Ez persze – némi bonyolítással – valójában a nyugellátások csökkentését jelenti.

Kérdés, hogy miként hidalja át a kormány az ellentétet, hogy a 2013 előtt megállapított nyugdíjakra nem vonatkozik a bruttósítás, így csak az idősek egy része fizetne adót, igaz, eleve magasabb összeg után. A korábbi Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal jelentése szerint a „részleges” bruttósítás ahhoz vezet, hogy a 2013 előtt megállapított nyugdíjakhoz képest azonos életpálya-jellemzők mellett is eltérő ellátásban részesülnek az újonnan nyugállományba vonuló idősek. A bruttósítás ugyan bonyolultabbá teszi a szisztémát, ám előnye, hogy a nyugdíjasok az aktívakkal megegyező módon veszik ki részüket a közteherviselésből, és a nyugdíjszámítás során jelenleg alkalmazott nettósításból adódó torzítások megszűnnek – derül ki a tanulmányból. A nehézségeket jól mutatja a rokkantellátások esete is.

 

Az idén korhatár alatti rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugellátásokra közel 280 milliárd forintot kell fordítani a büdzséből, ez mintegy 360-380 ezer jogosult között oszlik meg. Lapunk értesülése szerint kormányzati körökben felvetődött, hogy e körben teljes felülvizsgálatot kell levezényelni, döntés azonban egyelőre nem született erről, lévén maga az ellenőrzés is komoly költségeket okozna, és igencsak kérdéses, hogy radikálisan csökkenteni lehetne az ellátásban részesülők számát. További dilemma, hogy még ígéretes gazdasági növekedés mellett sem tud a munkaerőpiac néhány hónapos, egy-két éves időtávon belül tízezreket felszívni (különösen ebből a körből), így az ellátás nélkül maradók a munkanélküli-segélyezettek táborát gyarapítanák. Márpedig ez utóbbi területen is több tízmilliárd forintnyi megtakarításokat tűzött ki célul a kabinet.

 

Forrás és részletek: http://www.vg.hu/gazdasag/adozas/orban-reformjai-ado-ala-kerulhet-a-nyugdij-339290

Gazdaság:
Nyugdíj   
Adó   
 10 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Teljesen mindegy,

berkatona -

2011.01.28. 11:46:37

hogy melyik párt van hatalmon. A nyugdíjrendszer elavult, nem tud működni az elöregedő társadalom ezt nem teszi lehetővé. Kevesebb születés, magasabb átlagéletkor. És akkor nem is beszéltünk a munkanélküliekről. Úgy tudom, hogy a kormánynak vannak tervei a jövőt illetően, hogy a most eltartott egyéneket miként fogja munkára. Megszülettek bizonyos ötletek, amelyek, ha nem is hosszú távra, de megoldhatná az "eltartottak" létszámának csökkentését. Sajnos ezek még csak tervek, ettől még nem lesz jobb nekünk 15-20 év múlva.

köszönöm

gab79 -

2011.01.28. 08:07:51

a részvétet. Egy pártnak tudok tapsolni,reménykedtem a győzelemben, nem az elsöpröben, de legalább abban hogy bele tud szólni a politikába de sajnos nem jött be.

részvétem

Tárgyilagos -

2011.01.28. 00:34:19

kisember és gab79 nektek hogy még tudtok pártoknak tapsolni.A rendszerváltáskor kiderült hogy az az egy párt is tök felesleges volt,és erre megalkották a sok pártot mint sok felesleges pénznyelő intézményt.Nincs már gazdaság,nincs már ipar,de van párt bőven.Nem kéne ezen változtatni?

tudod mit

kisember -

2011.01.27. 21:11:16

Legyen igazad testvérem!!!!

DE mutass olyan embert vagy pártot aki jobban tudná kezelni ezt a helyzetet vagy irányítani ezt a "kurva" országot!!!!!!!

Na pusy.

kisember a csőben!!!!

gab79 -

2011.01.27. 20:43:01

Nézzél ki magadból légyszives....

Nem lessz megszorítás-most máshogy hívják

Csökkentsük a pártok költségvetését 25%-kal - most vissza a 25%+ emeljünk is rajta

Nyerjünk a nyugdíjasokkal - szarjuk le őket ,majd a határon túli kettös állampolgárok megválasztanak megint.

Hagy ne folytassam....

Most nem a szegfű öl meg hanem naracsmérgezést kapunk.

Akkor sem volt semmi háttere a "program"-juknak és több mint 1millió magyar "felnőtt"korú ember beszopta a mesét!!!

Ha azt mondom neked hogy mondj fel a munkahelyeden,és gyere el dolgozni hozzám kapsz havi 1millát nettóba,csak utánam érdeklődsz,hogy igaz-e, meg tényleg birok fizetni?

De igazad van a hülye uniós államok is csak baszogatják Viktorunkat, és teljesen alaptalanul.

Ez a mostani helyzet annyiban különbözik a kommunistáktól, hogy benne van a párt nevében a demokrata  szó. Így sokkal jobb lessz az egypártrendszer!

csőlátás???

kisember -

2011.01.27. 17:26:01

csőlátás ember???

8 évig a komcsik szedték be a lóvét amit most rendbe akar tenni az "Orsós".

csőlátás???

csak elkondolkoznék???

egyébként nem értek bizonyos embereket!!

Amikor fletó volt az elnök azt szarták,most Viki van ő a szar!!Valyon ha Voga lenne vagy Mesterházi vagy egyik másik akkor azt szarnák!!!!!!!!!!!

talán pályát tévesztettek emberek és nekik kellene a parlamentben ülni!!!!!!!!

biztos ők faszábban megcsinálnák!!!!!!

Végre egy kormány aki próbál valamit tenni hogy ne kerüljünk nagyobb szarba mint amibe a komcsik huszárok belevittek.

Na pusy.

+ :)

polis -

2011.01.27. 14:17:57

Szerintem meg jobb lesz igy ,hogy még a magánnyugdijpénztári pénzeket is bevonta a Kormány!-persze szabad döntés alapján.-!,mert igy mégis több fog jutni a jövőbeni nyugdijasoknak.Szerintem az Önkéntes nyugdijpénztárnak sincs semmi értelme,mert nem a pénztártag érdekeit képviseli és bizony..azt is el szokta vinni időnként a ,,Viládválság\"\"...stb:)

A nyugdíjasokat!

TATU -

2011.01.27. 12:42:41

Nem érheti anyagi kár az intézkedés nem lehet jövedelemcsökkentő,az adóztatás előtt fel kell bruttósítani a nyugdíjakat mert azt a nettó jövedelmek alapján adják.A baj majd a későbbiek következménye ként fog jelentkezni egy év múlva,mikor a kormánynak már hasznot a nyugdíjasoknak kárt fog okozni.

600 ezres nyugdíjat kap

északi mágus -

2011.01.27. 12:27:01

Lenne rá megoldás, oda kellene adni Gyurcsányékat meg az mszp szavazókat a külföldi hitelezőknek, hiszen ők vették fel az államadósságot és osztották szét maguk között.

Nem értem mért ilyen hülye az új kormány, hogy az előzőek trágyáját akarja tovább cipelni.

"600 ezres nyugdíjat kap Biszku Béla

.... Ha megtörtént a rendszerváltás, nem hagyhatjuk, hogy a hóhérok háromszor annyi jövedelemben részesüljenek, mint áldozataik - nyilatkozta a lapnak Wittner Mária. Mint ismeretes, a Jobbik évek óta hangoztatja, és választási programjában is célul tűzte ki a kommunista rendszert kiszolgálók sztárnyugdíjainak minimálisra nyesését. ...

http://barikad.hu/node/56500"

 

Hopp?

gab79 -

2011.01.27. 11:53:31

Itt van azeredménye a /-os többségnek, meg a sok honfitársunk csőlátásának. Majd lassan el kellene gondolkoznotok kedves honfitársaim,hogy háttér nélküli igéretekkel juttattatok hatalomra egy kormányt! De valószínű, hogy a csőlátásotok miatt soha nem fog feltűnni, hogy nagyobb kárt csináltatok, mint hasznot.


Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok