Mi Abonyunk - Minden este cuccoznak a Csónakázó tónál
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8086, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.07.12. 22:25

Erről számolt be kedves Olvasónk, aki a közelben lakik, és a hangokat hallva, és a nyomokat látva úgy gondolja, hogy ez sajnos napi jelenség. Elborzadtam az itt látható fecskendők láttán, és magam is kaptam egy levelet a közelmúltban, mely az abonyi kábítószer kereskedőkkel részletesen foglalkozott. Mindez nem publikus, de merem remélni, hogy a rendőrség munkatársai mielőbb véget vetnek azoknak a közállapotoknak, melyek a településen uralkodnak. Igaz, ez nem helyi, hanem országos jelenség. Sok embertársunkról nem tudjuk, hogy miből is él vajon….

De nincs munkahelye, korábban vagyona sem volt, mégis virágzik. Legalábbis külsőségekben igen. Közben a fiatalok tablettákhoz percek alatt 800- 2500 forintért jutnak hozzá, melyekkel egész éjszakára biztosított a kiváló szórakozás. A gond az, hogy ez így sokkal olcsóbb, mintha fizetnének egy kört alkoholból a baráti társaságnak… Rendőreinknek jó és érdemi munkát kívánok, a tűket eldobáló, kábítószer élvezőknek pedig azt, hogy sürgősen keressenek maguknak másik helyet, és hagyjanak fel eme önpusztító szenvedélyükkel! Az ilyen fecskendőket, ha látják, meg ne fogják, akár az AIDS-t is terjeszthetik! A kedves szülőknek pedig üzenem, hogy jól nézzék meg, gyermekük egy- egy bulis este után milyen állapotban tér haza, kikkel barátkozik, és mutatkoznak-e érdekes jelek a fiatalok viselkedésében. Ne dugják fejüket homokba, higgyenek a szemüknek és kérjék szakember segítségét! Amíg nem késő!

LŐVE
 

Közbiztonság:
 1 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Hmm...

DArtagnan -

2014.07.13. 09:09:38

Megint egy olyan cikk lett közzétéve, ami csak hírhajhászatra jó. Én megnézném jobban. Ha közelebbről megnézte folna a főszerkesztő kideríthette volna, hogy tűt ez a fecskendő legfeljebb csak láthatott, de hogy rajta nem tud maradni, az is biztos. De adjunk pánikot a hiszékenyeknek, hogy állandó jelleggel zaklassák este a rend őreit. Nekik állandóan dolguk van, nem kéne mindig hülyeségekre hivatkozva kihívni.


A cikk MEGINT alaptalanul oszt meg információkat, ami félrevezetésnek minősíthető. Vagy ha többen olvasnák ezt a valamit, akkor közhisztériát robbanthatna ki.

Jelzem: én csak egyik ismerősöm miatt láttam meg.


Szavazás
Ön melyik képviselőjelöltre szavazna az 8-as választókerületben?
   
 Tóthné Somodi Ildikó VFE 
 Dr. Egedy Zsolt Mihály Független 
 Sáfránné Baranyi Beatrix Fidesz- KDNP 
   
Eredmény
Programok

A sarokkanapé, a kis lakások megmentője

Azok, akik kis lakásban élnek, pontosan tudják, hogy minden egyes ...

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok